2008-12-29
2008-12-28
Korai évek- Tekergők
Tekergők a hetvenes években- ami JKR tollából kimaradt. Mindenkinek ajánlom, aki szívesen olvasná James Potter, Sirius Black, Remus Lupin, Peter Pettigrew, Lily Evans és Perselus Piton kalandjait a korai időkből- és mindenki másét. :) A linkre kattintva eljuthatsz a folytatásos történethez.
Fanfiction menüpont - Korai évek
Jó szórakozást!
Luciana, Szafije, Sárkány, és jómagam
Híd az ismeretlenbe
A holdfény vastag hidat vetített a csillogó-csobbanó tenger állandó mozgásban lévő, mégis az örök mozdulatlanságra kárhozatott vízére. A lány és a férfi csak ültek a parton szótlanul. A csend összekötötte őket. Másokat szétválaszt, de őket csak még szorosabb kötelékkel egymáshoz vonta…
Mindketten feketék voltak.
Az alakjuk, ahogy a fénytelenségben léteztek.
Ám ahogy egymásra pillantottak, a fénytelenség szűnni kezdett. Két csillogó szempár elég volt a Fény születéséhez. Ám a Feketeség alattomos, lappangó ősállat. Ravasz. Okos. Zseniális! Tudja, miként uralkodhat el az elméken. Ahogy az éj leplet von a tájra, mely a világosságban oly csodás, oly egyértelműen gyönyörű és hívogató… éjjelre meglapul a Szépség.
Pedig az éjnek is megvan a maga szenvedélyes szépsége, ám sokan félnek tőle; de nem az, aki sosem látta a Fényt.
Az Éjszaka Gyermekei voltak ők ketten, ez a lány és ez a férfi, kiknek az Idő apró szemcsékből szőtt ruhát, s ez a ruha még félig sem volt kész. Ha elkészül, a két lélek kiszabadul földi ketrecéből. Ám ennek még nem jött el az ideje.
A lány megmoccant. Nem szóltak. A férfi csak kérdezni akart, de nem tette. Tudta, elrontana valamit végzetesen…
A Hold rájuk fordította lapos arcát, szinte vigyorgott. Hogyhogy ezek nem félnek az éjtől, ettől az örök vándortól? Csodálkozott a Hold, de aztán lustán odébb ballagott. Nem volt mit nézni ezen a két sötét alakon, akik mozdulatlanságukban észre sem vették, ahogy figyelik őket.
Figyelte őket nem csak a Hold, hanem az Éj, a Nappal, az Idő is, meg az Élet és a Halál. Vitáztak. Egyik sem tudta, mi következik most. A lány nem szerette az Életet, de a Halál érezte, hogy ez nem igaz. Az Éjszaka magának akarta, a Nappal azonban szintúgy. Ő a férfit is akarta. Tudta, hogy ahol a lány van, ott van a férfi is. Ez íratlan, egyértelmű törvény volt.
Az Idő csordogált, de közben figyelt. Ő kivárta, míg neki kedvez a szerencse.
Ekkor a lány felsóhajtott, s a Hold, az Éj, a Nappal, az Idő, az Élet és a Halál megdermedt. Ilyet még senki sem tett… mi jön hát most?!
A férfi azonban elmosolyodott. Kissé kesernyésen, kissé csikorogva, mintha rég csinálta volna ezt, de mégis… megtette. A lány tán nem is látta, csak érezte, hogy a férfi mosolyog, mert közelebb húzódott hozzá, s ujjaik úgy kulcsolódtak össze, hogy a Halál nem bírta tovább és elmenekült. Az Élet s a Nappal ragyogott… a Hold pedig lejjebb mászott az égről, hogy átadja magát a Napnak. A lány és a férfi mozdulatai uralták most a világot.
A férfi is megmoccant. Ajkához húzta a lány keskeny, kecses kezét, majd csókot lehelt rá. gyengéd, alig-mozdulat volt ez, mégis elég ahhoz, hogy az Éj is elröppenjen végleg. A két alak a félhomályban ült tovább a parton. Alakjukat valami körbevette, beburkolta, megemelte a s örökké tette… ezt a valamit nem tudta megfejteni egyik leskelődő sem, mert ez misztérium volt. Sokan, sokféleképpen hívták, de az egyezményes neve mégiscsak a Szerelem volt.
A Szerelem, ez a rózsaszín leányka most szökkent elő az egyik odvas barlangból, ahol eddig pihent. Hiszen sok dolga van, alaposan elfárad… látta már, kik követelik maguknak és örömmel röppent feléjük. Ekkor már az Idő is felfigyelt a dolgok ilyetén alakulására. Gyorsítani akart, de… képtelen volt rá! A Szerelem csak nevetett. Ostobában nevezte az Időt, amiért nem tudja, hogy akire rászáll a boldogság, annak megáll az Idő is! Vagy visszafelé csordogál…
Az Idő morogva tért vissza a rendes kerékvágásba, s hagyta, hogy ez a butuska Szerelem csináljon, amit akar!
Amikor a Nap már teljes pompájában ragyogott, a két alak egymásba kapaszkodva felállt. A lány átölelte a magas, horgas orrú férfit. Elragadtatással nézett rá…
A férfi pedig lágyan homlokon, majd ajkon csókolta a szép leányt. A tenger apró rákocskákat vetett partra, loccsant- hullámzott a lábaik alatt, mintha a nászukra írna felejhetetlen melódiákat…
A lány mosolyogva nézte a türkiz víz játékát.
A férfi pedig a lány mosolyát. Tudta, hogy ezért érdemes élni s ezt sosem felejti majd el. Akkor sem, ha a Pokol összes bugyra befogadni készül.
- Minden a helyén van, istennőm?
- Igen. A legtökéletesebben.
A két alak lábnyomát azonnal elmosta volna a víz… ám nem voltak lábnyomok. Létezett ez a két alak egyáltalán? Vagy csak mindennek a keverékei ők kicsit?
A lelked mélyén megtalálod őket. Tápláld őket minden nap, hogy előtűnjenek a lábnyomok…
Kívánságok 1- by S.&me
Pipogya fajankó, aki azt hiszi magáról, hogy tud varázsolni! (Most még...)
Mélységesen csalódtam magában, Persikém! (Tudom, hogy utálja, ha így szólítják. Narcissa mondta, hogy ő így szólítja, és magának ettől lilul a feje. Hm... egész érdekes árnyalat... Ne menjen mostanában Bimba professzor közelébe, mert még összetéveszti egy éretlen padlizsánnal.) A csalódásom legfőbb oka az, hogy maga képtelen teljesíteni, amit vállalt. Ha Draco meghal, az bizony a maga maradék lelkén szárad! Ebben az esetben magát szörnyű bűntudat fogja gyötörni, magába száll és összeomlik. Bizony, még egy olyan mafla kettős ügynök sem bír ki mindent, mint maga. Elbújdosik, alkoholista lesz, mint a mugli apja... Garantáltan kiábrándító azon ostoba tyúkok számára, akik összetéveszik magát az Önt megszemélyesítő művész urakkal. Igen, a fiatalabbal is! Bár még senki sem látta szerepelni, biztos forrásból tudom, hogy egyre több "rajongója" lecseréli Mr. Rickman portréját erre az Alec gyerekére. (Na de Mr. Rickman, erről én igazán nem tehetek! Van maguk között 40 év! A rajongói átlagéletkora pedig tizenhét... A kislányomhoz is sokkal jobban illik korban, mint maga! Hé, mit csinál?! Tegye le azt a fűrészt! Maga is, Perselus!)
Nos, Persikém, mégis, mit képzel, kívánságműsort csinálhat nekem?! Ha Granger kisasszony akar valamit, majd elmondja személyesen. Legjobb tudomásom szerint nem vágyik rá, hogy Mrs Weasley legyen! Bilinccsel és ostorral szívesen ellátom, de mégis, mire számít? Ő fogja felhelyezni magára a bilincset, és ostorra kötve, a lova után vonszolja magát az Azkabanig? Hatalmamban áll, hogy ezt tegye magával, igazán egy szavába kerül. Tőlem folytathatják a vadnyugaton is!
Döntöttem. Nem szerzem meg magának azt az örömet, hogy kivégeztetem Gróppal. Túl fogja élni a hegyomlást. Nagy büntetés lesz magának, ha életben marad. Rokkantan... Majd sorbaállhatnak a pattanásos penészvirágok, hogy melyikük tolja be magát hetente az orvosi felülvizsgálatra... Ha lenne üzleti érzéke, máris elkezdhetné a tolójegyeket árusítani. Na, ennyi tehetséget nem nézek ki magából. Majd Lucius és Narcissa elintézik. Persze csak akkor teszik meg magának ezt a kis szívességet, ha Draco életben marad. Nincs rá semmi okom, hogy végezzek vele. Akkor már inkább Potterrel...
J.K. Rowling
a Mágia Nagyasszonya, a Zseniális, a Legnagyobb!
আআআ
A legnagyobb vesztes nagyasszony! Aki hiszi, hogy örökérvényűt alkotott!
Még csak most csalódott bennem?! Csalódtam magában, bula! Maga nem is tudja, mit jelent ez… hát persze. De engem időközben kiművelt sok kedves és okos rajongóm. Akik még véletlenül sem tévesztenek össze semmilyen A-betűs művésszel. Vagy művész-kezdeménnyel. Ők pontosan tudják, hogy az én összetett személyiségemet képtelenség visszaadni egy halandóval. Ezért csak próbálkoznak elképzelni engem. Maga sem tudott engem teljesen elképzelni, csak álmaiban vagyok jelen, de ezt képtelen papírra vetni… sajnálatos módon… és még írónak tartja magát.
Meglehet, írni szokott, de, hogy író… írkálódó… áskálódó vipera. Esetleg. Egy új fajt lehetne elnevezni magáról.
Talán.
Mondja, nem hallotta még, hogy a rokkant férfiak roppant vonzóak a hölgyeknek? Tudja, azoknak, akiknek van szívük, akik tudnak szeretni, akik adnak is, nem csak elvesznek… köszönöm, ha ezt írja nekem. Okos, szerető szívű hölgyekkel leszek körülvéve… köszönöm, maga oly kegyes!
De legalább MAGA nem lesz köztük!
Ami Granger-t illeti, nem tudom, mit tervez a bilinccsel és az ostorral. De egészen biztos, hogy eme bizarr tárgyaknak nincs sok közük az Azkabanhoz. Maga meg még mindig azt hiszi, hogy az Azkabannal tud engem… megrémíteni? Vagy… mit is akar? A vadnyugat egy roppant izgalmas vidék. Granger-rel elmennék oda. Is. Tudja, amióta levált magáról ez a kislány, egészen izgalmas oldaláról mutatkozott be. Határozottan… hm… jót tett ez neki…
Hogy mit akar? Várjon. Miért firkál össze, Granger?! Nem, most nem csatolhatja rám a bilincset… azt mondtam ne! Már mindegy…
Látja, mit tett, Granger?! Most örökre össze lettünk láncolva. Hogy?! Maga ezt szerelemnek hívja?! Ostoba. Most ha vécére kell mennem, magának is jönnie kell ám kisszívem… hogy nem zavarja? Rendben. Biztosan rengeteg férfit látott már vizelni. Na, csakhogy észhez tért. Amíg nem vagyok bent, írja le kedves szülőanyjának a kívánalmait. Csak határozottan. Nem! Eperízű óvszert ne kérjen!
৩৩৩
Kedves Miss Rowling!
Én vagyok, Hermione! Szóval… igazán csak annyit szeretnék tudatni önnel, hogy nagyon jó volt, hogy az voltam aki, de feltárult a szezám… és tudom már, hogy az életnek van napos oldala is. Merthogy Perselus… izé Piton professzor sokat mutogatott, öh, akarom írni, megmutatta, mi is az az Élet!
Szóval, jaj véletlenül kihúztam azt a vonalat oda…
Nyanya! Nem kertelek! Mégis hogy képzelte negyedikben, hogy én egy tapló bolgár pontagyú sportolóval jöjjek össze?!
És egyáltalán, AZT hogy gondolta, hogy ÉN csúnya vagyok?! Nem látott még okos és szép lányokat?! Szóval Perselus javaslatára kérek pár dolgot:
- ne hozza vissza nekem Viktort. Semmi szükségem rá!
- írjon engem szépnek
- írjon még okosabbnak, aki megfejti a horcruxok titkát
- írja meg, hogy Perselus Piton és Hermione Granger egymásnak teremtettek és soha senki nem választhatja el eme szép párt egymástól!
- Harry NEM hal meg
- Ron nem vesz feleségül engem, nem szerelmes belém
- Hermione-nak legyen egy villája Monte-Carlo-ban
- Ezüst bilincset kérek, és karikás ostort… és… Perselus! Na, de…!
Granger megint elvetette a súlykot. Habár, ahogy olvasom, nem írt semmi egetrengető kívánságot. Ezek mind teljesíthetőek, sőt, elvárhatóak. Ami a szép párt illeti, azt kihagyhatja. Írja, hogy sokat szexeltek.
Granger, maga most elhúz az ágyba azonnal!
Nos… hol is tartottam, nyanya?
Ja igen.
Ne csodálkozzon, ha sorra kapja majd a kívánságlistát. Talán még Granger is folytatja, de most nem ér rá… nagyon sokáig…
Nézze nyanya, lesz még egy beszélgetésünk, amikor végre napfényre kerül minden agybaja, amit papírra vetett s ezt képesek emberek milliói megvenni drága pénzért… nos… a muglik sosem voltak beszámíthatóak. De ez legyen az ő bajuk.
Meglátjuk, mit írt rólam. De bármi lesz is, tudnia kell: mögöttem egy egész sereg áll. Maga mellett meg… nos… mintha Pottert látnám, szánalmasan ácsorog ott… mégis életben hagyta?! Micsoda meglepetés…
Vigyázzon a levélbombákkal!
Perselus Piton, az Örök Mágia birtokosa
ઊઊઊ
Miss Granger!
Mélységesen fel vagyok háborodva a kívánságlistáján. Mondja, szilikonos műmelleket nem akar? Azt látom, hogy mínusz negyvenet zuhant az IQ-ja, elvette az eszét ez a nyikhaj Perselus. Jól érzi magát a háremében? Mondja, hetente vagy havonta részesíti "kegyeiben" az a szexőrült, aki hatalmas varázslónak hiszi magát, pedig valójában képtelen még egy jól kivitelezett Cruciatust is végrehajtani! Ha Viktorka nem tetszik magának, minek szédítette azt a szelíd, jólelkű, korban magához illő, kedves, céltudatos, lényegretörő fiatalembert? Tudja jól, hogy ő az egyetlen méltó párja. Megjegyzem, ha a casting szöveghűen követte volna a regényemet, akkor egy csámpás, mogorva, hosszú orrú fiú lett volna a partnere a filmben. Ehelyett egy kedves, intelligens, izmos fiatalemberrel flörtölhetett. Nos, Pitontól jobb, ha nem vár semmit! Még, hogy összeillenek... Az a koszos vén kéjenc megkapja a méltó büntetését. De az nem maga lesz!
Piton, maga meg ne adjon ostoba tanácsokat a kisasszonynak. A sulykot hiába veti el, abból még nem lesz kalapácsvetés. Vessenek inkább díszkoszt!
lll
Kedves Rowling Néni!
Én vagyok az újra, Hermione! Ne tessék ám elhinni mindent, amit Perselus a számba adott... Nem azt, na de... Perselus... Ahhhh! Óh.. Öh... Jaj, ne hagyd abba, vagyis... Hű, mekkora ez a bezoár!!!
...Nos, szóval semmi sem az, aminek látszik. Én igenis szeretem Ronaldot és Harryt is és Viktort is. De Cormac McLaggen sem rossz, sőt Zacharias Smith is egész jó fej. Őt még fontolgatom... Blaise Zambiniról szinte semmit sem írt, pedig szerintem ő a legokosabb fiú a Mardekárban. Őt is átállítanám a jó oldalra. Neville is egészen férfias már, a Weasley-ikrek szintén. Mindegyikükkel örömmel veszek részt a horcruxok felkutatásában. Én akarom megfejteni a titkukat, hogy segíthessek Harrynek. Őt tessék összeházasítani Ginny Weasley-vel, mert nála jobbat úgysem talál. Közben Draco Malfoyt is szeretném megmenteni, és annak is örülnék, ha Lucius bácsit kihozná az Azkabanból. Továbbá nagyon szeretném, ha Hagridnak új házat írna, mert a kunyhója leégett. És Albus Dumbledore-t is tessék feltámasztani! Siriust is, mivel ő is jóképű és keveset szerepelt. Az ő fogait szívesen kifehérítenék a szüleim. Az ezüst bilincshez és a karikás ostorhoz pedig ragaszkodom!
Hermione Granger
Kívánságok 2- by S.&me
Blooming
Na, izé, Miss!
Itte’ gondútam, mivel Hermione is itt írta ezt a levelet az asztalomon, azé’ lett ragacsos is, mer’ az egyik szurcsókom beteg, aztá’ gennyeset köpköd. Szóval izé, Hermione ez az okos teremtés mondta nekem, lehet írni magának. Kívánságot. Mer’hogy Piton is ezt tette meg mostan Hermione is.
Ez a kislány, na, igen, ez má’ okos! Az biztos! Azt szeretném, ha nekem is lenne egy okos gyerekem. Szóval ez az első kívánalmam. Hogyha má’ van egy szerető nőm, drága Olympe… jaj, azok a finom húsos párnácskái… öh… mármint érti, no. Olyat senkise tud rittyenteni, csak az én Olympe-em.
Szóval köllene nekem Gróp mellé valaki, akivel játszik. Szép nem köll, hogy legyen, csak okos. Mint Hermione. Azé’ köll ez, mert amúgy minekünk jobb lesz, ha Grópnak okos játszótársa lesz.
Szóval írgyon olyat.
Aztán még köllene egy ház, nem afféle kunyhó mán, mert Olympe-et kínozza a reuma a huzatos helyeken. Írgyon egy kőkunyhót, azmá’ tökéletes lesz. Szerintem szükségem vóna még pár sárkányra is nekem… de ezt csak halkan írom, mer’ ez tilos, mer’ maga írta ugye. Szóval halkan írjon nekem pár édes kis sárkánytojást, oszt én majd szépen gondjukat viselem. Ha má’ Norbertet elvitte tőlem, meg a Magyar Mennydörgőt se kaptam meg akkó’.
Meg jó vóna pár igazán érdekes vadállat. Tudja. És szeretném, ha Harry itte’ élne nem messze tőlem és Albus Dumbledore is, bármennyire meg is ölte. Támassza má’ föl, kedves! Minek kell má’ ilyeneket írnia. Nem értem. A kis Sirius motorja is jó lenne nekem, meg egy menyasszonyi ruha is.
Meg írgyon má’ egy kis pénzt Lupinnak és a Weasley-családnak! Hát mégiscsak hogyan néz ezmá’ ki, hogy valamirevaló mágusok, aztá’ még pénzük sincsen! Ezt sose értettem magánál, Miss, be kell valljam. Mer’ nekem nem kell pénz. De nekik!
Pitonnak meg írjon sampont, és a kis Hermione is valamit mondott, hogy Piton meg a nők. Írjon Pitonnak valamiféle fehérnépet, aki ráncba szedi! Az köll annak! Én má’ csak tudom.
És azt a szemét ragyaverte Vo… szóval Tudjakit meg hajítsa a pöcegödörbe és csukja rája a fedelet. Az lesz annak a legjobb, ottan rohad meg.
Ja és asziszem Hermione nem kér olyan mű… műizékat. Tudja. És aszongya az IQ-ja még így is magasabb, mint amennyi a magáé lesz valaha, pedig aztá’ zuhant negyvenet. Ahogyan aztat maga állítja.
Naszóval hát én azt mondom, igazán nem áll semmibő’ az magának, ha figyelembe veszi, amit köll és szeretnék még egy szamovárt is. Meg Dumbledore főnixét is írja meg nekem, mer’ az az állatka csodaszépen dalol, Olympe mindig megsiratja a dógot. Oszt akkor én meg vigasztalhatom. Érti no.
Nahá’ asziszem ennyit akarok, azt’ majd még írok ha gondolja. A borítékot direkt magának preparáltam, és eredeti szurcsók-bőrre írtam ám, úgy óvassa! És ne aggódjon, csak kicsit bök, ha hozzáér!
Hagrid – vadőr. Olympe Maxime szerelme. És ez így is maradjon!
*Hermione Granger megjegyzése: Átkozott szipirtyó! Igenis kérek szilikonmelleket! Közvetlenül az ezüst bilincs után ezt teljesítse. Perselus már alig bírja visszafogni ezt a nagy f… izé bezoárt!
És szívesen Hagrid, máskor is átnézem a leveledet. A tájszólásodon még csiszolunk…*
lll
Rubeus Hagridnak!
Be kell valljam, Hagrid, teljesen elérzékenyültem a soraitól. Sajnos egy részük teljesen elmaszatolódott. Nem a könnyeimtől, hanem ettől a ragacsos, nyúlós, takonyszerű valamitől... Pfuj!
Miss Granger! Legközelebb ne csak stilizálja, hanem borítékolja is civilizálatlan barátja leveleit!
Nos, Hagrid... Szívesen teljesíteném szinte valamennyi kívánságát - de akkor kit áldozzak fel? Ne felejtse, hogy maga halállistás! Ahhoz, hogy az emléke fennmaradjon, harcolnia kell a főhősért. (Jaj, attól tartok, most elszóltam magam...) Az utód iránti kérelme nem teljesíthető. Félvéreknél még csak előfordul az életképes szaporulat, öszvérek esetén azonban soha. Az óriás-ember nász eredménye, mint ami maga is, az evolúció zsákutcája. Vérszerinti utódról tehát ne is álmodozzon. Inkább fogadjon örökbe egy kis árvát. Lesz rá lehetősége, ígérem! Annyit máris megígérhetek, hogy Grópnak ebben nagyon fontos szerepe lesz... Ebben is. Terveim szerint a befejező kötetnek nagyjából a fele róla fog szólni, mivel a kis rajongóim igazán megszerették a maga drága öccsét. Különösen az 5. film bemutatása óta. Olyan elbűvölő! Kedves! Bájos! És rengeteget szerepel!
Ami a házat illeti, máris elkezdheti az építését. Inkább fafalazatú épületet ajánlok. Az sokkal szellősebb, egészségesebb. Albus Dumbledore képét tegye ki a falra. A drága Dolores Umbridge legszívesebben a kandallóba hajítaná. (Juj, most megint elszóltam magam... De ebből még senki se következtessen arra, hogy Umbridge sokáig marad igazgató.)
Sirius Black motorja - már amennyiben még fellelhetők a darabjai - Harry Potter örökségének tárgyát képezik. Megjegyzem, a maga súlya alatt alaposan megrongálódott az a tragacs. Kétlem, hogy még használható. Egyébként sem tudom, hová rejtette, miután átadta a kis Harry-t Dumbledore-nak. Keresse meg! Ez legyen az életcélja!
Fogalmam sincs, miért aggódik mások anyagi helyzete miatt. Legyen egészen nyugodt, a Weasley-ikrek vállalkozása igen jövedelmező marad. A szüleiknek pedig igazán nem lesz már gondjuk semmire. Lupinnak még annyira se... (Attól tartok, megint elszóltam magam... Pedig ez a maga szokása, barátom!)
A sárkánytojásokkal egyszer már megjárta. Ne ismételje önmagát. Érje be a szamovárral. Nem, szükségtelen meghívnia teázni! A főnixszel más terveim vannak. Inkább fütyörésszen esténként a drága Olympe-jának!
Merlin kegyelmezzen magának, barátom!
J. K. Rowling
az író
P.S: Hermione nem kap műmelleket. Ha így folytatja, ostort, bilincset, sőt bezoárt sem!
ৠৠৠ
Rowling asszony!
Nekem csak egyetlen kérésem van! Vagy egy életrevaló menyasszonyt ír nekem, vagy semmilyet. Tudtommal semmiféle jelét nem adtam Tonks iránt bármiféle vonzalomnak. Egyáltalán nem tetszik nekem az az ügyetlen, satnya kis szipirtyó a lila meg a rózsaszín hajával. A fene se akar neonszínű vérfarkaskölyköket nemzeni vele! Undok tehén! Öljön meg inkább! James halott. Sirius halott. Pettigrew-t vérfarkassá változva akarom szétmarcangolni. Utána nem bánom, bátran adom az életemet Harry Potterért és a varázsvilág megmentéséért.
Remus J. Lupin
P.S. Ha mégis életben hagy, akkor viszont megházasodom. Hermione Grangert bármikor feleségül venném.
Kívánságok 3- by S.&me
Blooming
Kedveském, Miss Rowling!
Tudja, szeretem, ha a dolgok a helyén vannak. Ám maga nem éppen arról híres egy ideje, hogy a helyére teszi azokat.
Kezdve az ostoba, nevetséges kentaur-jelenetről… no, de hagyjuk is. Nos, most inkább arról tájékoztatnám önt, mivel engesztelhetne ki.
Remélem, jól figyel és birtokában van teljes szellemi képességeinek, mert amiket kérek, hatalmas energiát igényel, és minden bizonnyal ön teljesíteni óhajtja egyik legjobban sikerült, a legszebb, a legintelligensebb, a legambíciózusabb, a legállat –és emberbarátibb, a legnőiesebb, legvonzóbb, mindenben a LEG karaktere kívánalmait.
Ami a kedvenc színemet illeti, tökéletesen eltalálta. Maradhat a rózsaszín, s kérek sok-sok rózsaszín csészécskét, még több macskát, élőt is ( nagyon jó alapanyag a bundájuk…), kérek egy teljesen rózsaszín hálószobát, egy hatalmas kastélyban, s az ágyasomon is rózsaszín alsógatya legyen- azt ugye mondanom sem kell, hogy a főágyasom Perselus Piton mellett legyen minden hétre másik kettő is, hogy ne unatkozzam, s nőnek érezhessem magam.
A további ágyasok listája, akiket óhajtok:
- Lucius Malfoy
- Draco Malfoy
- Ronald Weasley, amennyiben megnőtt a f… fogékonysága
- Harry Potter, de csak azért, hogy ne csupán a kézfeje és a homloka legyen sebhelyes
- Firenze, a kentaur – mennyei csődör!
- Fred és George Weasley, egyszerre ketten jöhetnek. Szeretem a szendvicset… is.
- A fiatal Tom Denem
- Narcissa Malfoy – most mit néz így?! Szeretem a változatosságot!
- Bellatrix Lestrange – Merlinre, imádom a mocskos szájúakat!
Nos, ezek a férfiak (és a nők) bizonyára szíves örömest jönnek majd megdu… ehhem, meglátogatni engem minden héten.
A minisztériumban elfoglalt pozícióm természetesen a miniszterelnökség legyen, ezt kérni sem kell. A bársonyszék rendkívül jól áll nekem. Az is legyen rózsaszín, bolyhos, ha kérhetem.
A kardigánomat cserélje le rózsazsín bundára. Magára bízom, milyen bunda legyen… és a kockacukrok is legyenek rózsaszínek. Nagyon vizuális típus vagyok.
A legjobb lesz, ha a szeretőim falloszát is rózsaszínre írja, de nem olyan babarózsaszínre, nem vagyok pedofil! Annyira.
Szóval igazi pink falloszokat akarok!
És szeretném, ha ezt a sárvérű lányt kiírná a közelemből. Tudomásomra jutott, hogy sokat zaklatja a főszeretőmet, Pitont. Aki pedig engem akar, ez nem kérdés. Semmi szükség egy zavaró kis csitrire. Így Perselusom csak rám fog koncentrálni. A kis rózsaszín ajkaimra…
Sok rúzst írjon nekem és még kegyetlenebb hajlamokat!
A rózsaszín óvszert ugye le se írjam, annyira egyértelmű?! Bár ha ír nekem egy kicsinyke rózsazsín babácskát, fekete hajjal… nos…
Ezt magára bízom. De nekem csak tökéletes, ismétlem, TÖKÉLETES gyerekem lehet.
És elkoboztam a kis sárvérű riherongy, ó miket beszélek, számat csúnya mondat el nem hagyta még soha! Szóval Miss Granger akar valamiféle ostort és bilincset. Támogatom. Ostorozza meg és bilincselje ki az erdőbe. Van ott sok kis (nagy) barátja, majd elszórakoznak együtt, amíg én az esküvőnket szervezem drága Perselus-szal.
Írja meg szépen nekünk ezt is. Imádni fogják a könyveit a romantikus lelkületű olvasók. Higgye csak el!
Dolores Umbridge mindig hatalmas húzóerő!És ha nem teszi meg mindezt nekem, hát ne is keljen ki reggel az ágyból, mert az már a koporsója lesz!
Dolores Jane Umbridge ( leendő Mrs Piton )
Miniszerelnök-asszony
A Tökéletes Nő
Ps: Írjon valami mentolos cukorkát vagy acéltorkot nekem. Gyűlölöm, hogy folyton köhingetek! Mondja, orvosi váróban írta meg épp a karakteremet?! Dilettáns maca!
ઊઊઊ
Drága Jane!
Örömömre szolgál, hogy egyik-másik kívánsága teljesíthető. Az említett urak (és hölgyek) közül némelyikkel egészen közeli kapcsolatba kerül majd - az Azkabanban! Sajnálom, de kénytelen lesz egy ideig az ottani körülmények között raboskodni. A Weasley családot azonban nem a felsorolt fiatalurak fogják képviselni, hanem az, aki azonnal felismerte az ön rendkívüli képességeit és adottságait. Igazán nem szép magától, hogy megfeledkezett Percy Weasley-ről. Ehhem, ehhem...
A köhécseléséről és a kislányosan sipákoló hangszínéről igazán nem tehetek - ez családi vonás lehet. Ehhem, ehhem...
Macskaügyben forduljon bizalommal Mr Fricshez. Ő is határozottan kedveli magát, és szándékában áll bensőséges kapcsolatot kialakítani magával. Ehhez természetesen sok sikert kívánok, és tudom, hogy számos rajongóm kívánságát teljesítem, ha a kedves Gróp mellett az Ön és Frics úr magánéletére helyezem a hangsúlyt. Esetleg egy külön kötetet is írok az önök románcáról. Mit szól hozzá?
Perselusszal sajnos nem sikerült beszélnem, éppen menekül. Kárpótlásul fogadja el a mellékelt bolyhos, rózsaszín vécéülőkét. A Weasley Varázsvicc Boltban vásároltam, fogalmam sincs, mire képes, de az ikrek azt mondták, a használója nem fog csalódni benne. Majd tájékoztasson, hogyan működik.
Eszem ágában sincs elítélni a nyíltan vállalt (ferde) hajlamai miatt. Ezzel számomra csak újabb célközönséget teremt, a leszbikus hölgyekét.
Tervei megvalósításához sok sikert kívánok!
Üdvözlettel,
J. K. Rowling.
őszinte híve
P.S. Grangerrel ne is foglalkozzon. A kislány nem lehet ellenfele Önnek egy bizonyos férfi szerelméért folytatott küzdelmében. Biztos vagyok benne, hogy ő már megkapta, amit akart... és azok nem a kismacskák!
ততত
Sárkány
Hé, Nyanya!
Ron Weasley vagyok. Ne szórakozzon velem, jó?! Azt hallottam, hogy a hetedik kötetben nem lesz kviddics. Pedig már elsős koromban azt mutatta nekem a tükörben, hogy én leszek a csapatkapitány és megnyerjük a házkupát! Hát úgy legyen! Ne cáfolja meg magát! Én nem vagyok egy lúzer, hiába próbál annak beállítani. Harry is tudja, hogy semmire sem menne nélkülem. És nem fogok lemondani Grangerről. Megmondtam neki, hogy imádom. Az én vállamon zokogott a temetésen, ez azért jelent valamit, nem?! Szóval akarom őt barátnőnek, feleségnek satöbbinek, na érti... Főleg szexelni akarok vele, de most már aztán igazán. Írja meg, hogy 15 éves korom óta borotválkozom és előbb lettem nagyfiú, mint Potter, és a f...-m is hosszabb, mint az övé.
Továbbá: ne merészelje kinyírni egyetlen bátyámat se! Na jó, Percyért nem lenne kár... De Ginny-t aztán semmiképp! (Ő a kishúgom!) Különben számíthat a családtagok bosszújára. Charlie magára küld egy sárkányt, Bill pedig marcangolni fogja. Ha már kitalálta neki ezt a hülye vérfarkas harapást.
Pitont ölje meg nyugodtan, ebben bármikor besegítek. Utálom!
Ron
PS. Karácsonyra pedig varázslósakk-készletet kérek, lehetőleg olyat, amelyiken maga a királynő. Látni akarom, hogyan sikítozik, amikor leverem a fejét.
ঔঔঔ
Lupin, kedves szelíd kreatúrám!
Drága Remus! Azt hiszem, magának nincs szüksége menyasszonyra. A maga életvitele mellett?! Ezt komolyan gondolja?
Magának egészen más sorsot szántam.
Egy szelíd sorsot.
Mondom, szelíd! Rohadt karakterek! Az életemet keserítitek meg! Már a töméntelen vagyonomat sem bírom élvezni, mert éjjelente verejtékezve ébredek miattatok! Piton volt a felbújtó! Tudom én!
Nos, Lupin. Örüljön, hogy nem nyírtam ki már a Szellemszálláson! Pedig az volt a tervem, hogy Sirius Black magára támad és vége a karrierjének. De megkegyelmeztem. Azt a Tonksot is jóindulatból írtam magának, erre VÁLOGAT?! Örüljön neki, hogy írtam egy kis romantikus fellángolást magának! Mert amúgy csak lángolhatna egymagában! Nem értem, mi baja a színekkel. Szerintem kimondottan jól állna magának egy színes élet!
Hermione Granger-t pedig ne is kívánja magának! Mivel a kisasszony ennyire népszerű, a legegyszerűbb lesz kiírnom a sorozatból! Ne vinnyogjon nekem itt, mert mehet Fenrir barlangjába örökre!
Tényleg… a minap az egyik karakterem farkasbőrért nyivákolt… szóval Lupin! Ha nem kell magának Tonks és a színes élet, akkor mehet a falra bőrnek! De nem jó bőrnek!
És ne reménykedjen, hogy megölöm. Akkor menne a barátaihoz és együtt szórakoznának. Ezt nem akarom. Én egy gonosz, ravasz némber vagyok, aki nem ismer irgalmat.
Külön büntetést róttam ki arra, aki elindította ezt az egész lavinát!
J. K. Rowling, az Istennő és a Mennyek Asszonya
ტტ
Ronald Weasley!
Először is örülj neki, hogy írtam neked farkat! Én milyen egy mimózalelkű vagy, leírni sem mered?! Nos, hogy nagyobb lett, mint Harry Potteré, ez azért van, hogy legalább valamiben te legyél a nagyobb. De felesleges örülnöd: Hermione Granger nem lesz Mrs Ron Weasley. Genetikai vizsgálatok kimutatták, hogy nektek nagyon csúnya és ostoba gyerekeitek lennének, hisz rokonok közt a degeneráció előfordul… * óh verje meg az Isten! Megint mit írtam?! Hagridot is ki kell nyírnom, rossz hatással volt rám, míg írtam…*
Szóval Ron, kisfiam! Elárulom: lesz egy jó numera az életedben. Utána évekig el leszel tőle szállva, szóval Hermione még eszedbe sem fog jutni.
Ami a kviddicset illeti, valóban nem lesz. Nincs szükségem még több herélt fiúcskára a könyvemben, akik ugyanis sokat kviddicseztek, azok valamiért egészen magas hangon kezdtek beszélni. Harry Potter is azért úszta meg ezt, és azért maradt tökös legény, mert annyiszor lezuhant… többször volt a földön, mint a seprűn.
Hogy melyik testvérét iktatom ki, az legyen meglepetés. A sárkányt köszönöm előre is, de Bill már küldött egyet és az is megdöglött a hátsó kertben. Nem értem, talán nem szerette a tápoldatot, amivel a sárkányfikuszomat tápláltam, gondoltam, neki is jó lesz. Egy hét múlva zöldes lángok jöttek ki belőle, már megijedtem, hogy netán a halálos átkot készül kimondani, de aztán egyet hörrent és felfordult. Teteme ott bűzölög. Bill eljöhetne és elvihetné magával…
Ja, hogy ez tőlem függ? Valóban! Akkor meg is írom…
Ja és Ronald! Ha így folytatod, te kis vörös undormány, elveszem tőled a képességet, hogy tudsz sakkozni, és akkor csapkodhatod a saját fejedet!
*Óh, hogy gyűlölöm ezt a regényfolyamot, minek írtam meg, minek?! Még szerencse, hogy olyan vérengzést rendeztem, hogy senki nem fogja kívánni a folytatást… óh atyám… újabb Piton-rajongók a házam előtt… hé.. ezek dobálnak! Hé! Újabb levélbomba… ne, kislányom, ne bontsd fel…. Áááá MMM*
J.K. Row… ling… a kezem… a kezem… Úristen, üszkösödik, mint Albusé…
Ps: Pitont nem ölöm meg. Vörös lesz, mint te és jobban fog sakkozni! Ez neki is, neked is megfelelő büntetés! Gyűlöllek Pitoooooon!
Kívánságok 4- by S.&me
Blooming
Csókolom Jo néni!
Szeretném először is, ha Harry, a szerelmem, nem halna meg. Sőt, ne engedje neki kutatni azokat a dolgokat, mert esküszöm, leszedetem magamról a Magyar Mennydörgő tetkót! Pedig vagány vagyok vele. Tudja, hová tetováltattam?! Hát ODA. Tök fájt az egész, de Harry erre gerjed.
Szeretném, ha én még menőbb csaj lennék majd, s Ront hozza már össze Hermione-val, mert nem ismerek rá, amióta szerelmes belé ( szóval vagy nyolc éve…:P). Otthon kiakasztja a padlásszellemet az éjszakai siránkozásával, bántóbb a hangja, mint Hugónak. A padlásszellem. Én neveztem el. Meg nem is tudom, mit csinál annyi ideig az egyetlen fürdőszobánkban, mindig órákat kell rá várni! Gyanítom, olyasmit csinál, ami… szóval gusztustalan!
Ha Hermione-val összehozza, akkor lenyugszik. Remélem. És egyébként.. megírhatná, hogy a vöröshajúak igenis szenvedélyes, zseniális emberek, de engem ne írjon ilyen Mary-Sue-nak!
És amúgy meg, kurvának se! Mindig összehoz mindenféle fiúval, közben én már évek óta Harryt ( Y) szeretem! Szóval kössön össze minket örökre egy bilinccsel! Mert ha Hermione kaphat bilincset, akkor én is!
A tesóimat hagyja békén, hagyja őket életben, meg a szüleimet is. A francia cicamica-macát, a csigazabáló Francicát megölheti. Úgyis úgy utálom!
Dean Thomas-nak legyen egy nagyon szép barátnője, legyen feketehajú és kék szemű, hogy el tudjon engem felejteni.
Cho-nak meg írja vissza Cedricet!!
A tanároknak azt szeretném, hogy beszéljék meg, miként végeznek Perverz Pitonnal. Igenis tudom ám, hogy mit akar! Hermione-t Piton karjaiba sodorni! De szerintem ez nagyon-nagyon gusztustalan volna. Hiszen Pitonnak nincs is farka! Csak réz! Láttam egyszer, hogy felcsatolható van neki! Hermione utálja a rezet.
Szeretnék még magamnak nagyon menő ruhákat, amik nekem sosem voltak, mert mindig szegények voltunk, hála magának. És hatalmas kastélyban akarok élni Harryvel (YY). Külön medencével. Mert az sem volt nekünk sosem!
Lupin professzornak írjon szép családot, Tonks-szal és sok édes kölyköt. Akarom írni, gyereket.
És írjon egy tetkót Harrynek (YYY) is!!! Végig a hátán egy hatalmas cikesz legyen!
Én pedig maradjak okos és szép és termékeny. Gyereket akarok Harrytől! (YYYY).
Szóval ezeket ne felejtse, mert lerúgom a mugli fejét!
Ginny Weasley – kitűnő adottságú játékos, szerető gyermek, szenvedélyes szerető satöbbi.
ᾦᾦᾦ
Kis Ginny!
Azt hiszem, épp eleget írtam már arról, hogyan érzel Harry (YYYY)iránt kisiskolás korod óta. Nem, ez nem fog változni. Ha a szívemre hallgatnék, úgy fejezném be a történetet, hogy a Te igényeidnek minden szempontból megfeleljen: Harry (YYY) megsemmisíti a horcruxokat, végez Tudjukkivel, feleségül vesz téged, te pedig szülsz majd egy tucat gyereket. Boldogan éltek, amíg meg nem haltok. Kilencvenöt éves korodban zoknit kötögetsz Potternek (YY), akinek a Reggeli Prófétára csöppen a takony az orrából, miközben lecsúszik a szemüvege és halkan szuszog a fotelban... Időnként felhorkan és a cikeszed után kapdos... Mindig így képzeltem a békés aggastánykort - nektek (Y).
Csakhogy! A drága kis olvasóim izgalmakra vágynak. Te már egyszer igen fontos szerepet kaptál, amikor bensőséges kapcsolatba kerültél azzal a naplóval. És Tom nem felejt. Lucius bácsi sem...
Látom, Jason, felcsillant a szeme... De ez a kislány nem olyan gyenge virágszál, mint amilyennek gondolja. Jól bánik a terelő ütővel és a konyhai eszközökkel is. A maga helyében én biztonságba helyezném a tojásokat!
Nos, Ginny! Kalandban nem lesz hiány, azt megígérhetem. Most néhány hónapig távol lesztek egymástól szeretett Harry-vel, de ne feledd: a nagy szerelmek átívelnek távolságokon, téren és időn...
Pfű, milyen nyálas... De imádni fogják! Hol is tartottam? Jaj, nem akarom befejezni... Mindjárt vége!
Ginny, ne leskelődj a bátyád után! Azt pedig végképp nem értem, honnan veszed, hogy Pitonnak mije nincs. Vagy van. Igenis, van neki. Legfeljebb nem működik. De ezt a mafla rajongói úgysem hiszik el!
J. K. Rowling,
Mindenek Anyja
~~~
Jo, Cicamica!
Örülök, hogy egyre jobban megértjük egymást.
Köszönöm a közreműködését, Jason! Most már leléphet, egyedül is boldogulok ezzel a mugli csoroszlyával.
Nos, hol tartottunk, szívecském? Bezárt az Azkabanba? És még van képe azt állítani, hogy titkon örülök, amiért biztonságban vagyok Tudjukkitől? Félreismer, kicsim... Csak nem képzeli, hogy egy Malfoy gyáván lapít? Remélem, részletesen kitér majd a befejező részben arra, hogy miközben hagytam, hogy az események kibontakozzanak, én a háttérben megalapoztam az Új Varázsbirodalmat, ami Tudjukki bukása után az aranyvérű mágusdinasztiák felvirágzását fogja hozni.
A sárvérűeket nem irtjuk ki: munkásosztályként integráljuk őket a társadalmunkba, amelyben a házimanók szerepét veszik át. Más, alacsonyabb rendű varázslókat és boszorkányokat, kétes félvéreket is megtűrünk, mint szolgafajt, de őket ivartalanítjuk, hogy ne fertőzzék tovább a nemes génállományunkat.
A fiamat pedig nem fogom feláldozni. A nyámnyila Piton éppen alkalmas erre a feladatra. Ő is csak egy kétes félvér. Elvárom, hogy az élete árán, az utolsó csepp véréig (ha van neki egyáltalán) védelmezze Draco-t!
Narcissát viszont lecserélném két húszévesre. Hogy az olvasóknak is a kedvére tegyen, esetleg megírhatná, hogy Draco halálhíre miatt (ami persze nem igaz) megőrül, a Szent Mungóba kerül, ott pedig egy sajnálatos félreértés folytán bevesz valami mérget orvosság helyett. Ez könnyen kivitelezhető. Az ötletért nem kérek részesedést.
Tehát elvárom magától, Cicamica, hogy családom ősi hírnevét tartsa tiszteletben. Mindezért egy felejthetetlen éjszakát tölthet velem, aranyom!
Lucius Malfoy,
a Legtisztább Vérű Mágus
P.S. És nem ír többet Potterről. Helyette megírja az én életrajzi regényemet. Garantálom, hogy sokkal több olvasója lesz.
Kívánságok 5- by S.&me
Blooming
Lucius, drága!
Az a helyzet, hogy bár maga a kedvenc karakterem, de nagyon nem úgy viselkedik, ahogyan kellene! Remélem, tudja, miről baszélek! Akarom írni, beszélek… jaj miket nem írok!
Szóval Lucius. Maga azt hiszi, hogy minden nő odavan önért, pedig én nem írtam semmi ilyesmit! Mégis, honnan veszi azt, hogy ön egy szívtipró?! Jaj, Lucius, csak egyszer rúgnád be az ajtómat és törnél be a hálómba, ahol a lanyha férjem horkol és egy éve nem ért hozzám… ez látszik az arcbőrömön is…
Az Azkabanban tökéletes helyen van, Mr Malfoy! Azért írtam ezt, mert túlságosan jó dolga volt! Szépasszonyok?! Diáklányok?! Csak én nem?! És még az a Jason is csak annyit tud nekem odavakkantani, hogy hozzalak ki a börtönből, de ő sem tekint úgy rám, mint egy nőre!!!!!!!! Én ezt nem bírom!!!!
Nos, Lucius, az a helyzet, hogy szívesen megírnám a családja történetét, csakhogy ahhoz előbb privát beszélgetés kellene magával… ha kihozom az Azkabanból, talán megköthetjük az üzletet. A bilincset én viszem. Maga csak hozza a …. Haját! És akkor a felejthetetlen éjszaka megeshet. Esetleg odaadom magam önnek…
Ami Pitont illeti, ne aggódjon, nincs vére. De azzal mind megvédi a fiát. Draco sorsa egyébiránt tetszeni fog magának.
A két húszévest kikérem magamnak, Narcissa helyett megkap engem! Hát nem nagyszerű csere?! Én is szőke vagyok, szóval nem is lesz feltűnő önnek a helycserés támadás, de sokkal zseniálisabb nő vagyok, mint az undok teremtményem. Ez nem is kérdéses. Azért írtam mindenkit olyanra, amilyen, mert mellettem senki nem rúghat labdába. Talán csak Hermione, de már ő sem… szemét mocsok Piton! Perverz állat! Gyereklányok megrontója, óh, hogy miért nem maradtál a háttérben! Vagy miért nem engem teszel magadévá!?
Szóval Mr Malfoy. A helyzet a következő: tárgyalhatunk a továbbiakról, annak fejében, hogy megmutatja nekem a kígyós botját. Ebben az esetben kihozom a börtönből s fejedelemmé teszem. Az alvilág fejedelmévé. Piton lesz a szolgája. Én pedig az ágyasa. A többi mellékes.
Ha áll az alku, tudja, hol talál… zöld neglizsében foglak várni, Te szexisten és még a lábamat is leszőrtelenítem miattad, ha akarod, még a bajuszomat is legyantáztatom, de brazil bikinivonalat ne is kívánj! Ennyire nem vagy… vagy…mégis?! Óh… Lucius… érted bármit! Csak GYERE MÁR!!!
Köhm.
Most mennem kell. Újabb zaklató levelet kaptam. Ezekkel is csinálni kell valamit… hogy miért nincs a közelemben egy FÉRFI… hé nem neked szóltam, Hagrid! Húzz vissza a föld alá…! Izé…
J.K. Rowling- Álmok Asszonya
"""
Szasz te banyapók!
Hé mivan már?! Hát ha egyszer az! Szóval maga…! Egyrészt k*rvára kivan a farkam magától! Bezárta apámat, aki zárolta a Grigotts-ban a számlámat, mert a belépéshez a … valamijének a lenyomata kell! Hát maga nem normális! Hogy legyek meg pénz nélkül?! Anyám egy rakás szar! Semmire sem jó, csak hulláskodik és a büdös denevér után eped, pedig annak nincs is farka! Maga mondta, nem?! Hát mondja el az anyámnak is, ha kell, nyolcezerszer! Nehogy a mostohaapám az a hülye Piton legyen! Tiszta agyrém maga b*ssza meg!
Na meg a másik, hogy miket írogatott rólam?! Hogy nem vagyok képes GYILKOLNI?! Nézzen csak ki a redvás ablakán és meglátja majd, mire vagyok képes! Nemsokára ott leszek! Nem ússza meg, csak ha apám kikerül onnan, mert nekem kell a pénz!
Karcosfejű Pottert meg olyan bénán írta meg, komolyan mondom, maga tiszta röhej nyanya! Ilyen egy seggfej, örök vesztes, béna, szemüveges balekot! Esküszöm azért nem rúgtam bele jobban a pofájába a vonaton, mert rossz volt még a cipőm talpának is érintkeznie azzal a baromarccal!
Granger-t meg írja nekem. Hadd szórakozzam kicsit! Kell nekem egy kínzókamra a rezidenciám (amit apám ígért!!!) alagsorába. Meg a tetőre is. Amikor nyáron ott fog forrni a vér a kőterasz padlóján… Granger sikolyai… és ahogy megpróbál szabadulni… ezt írja meg nekem, ne mindenféle baromságot! Maga nincs tisztában a dolgokkal, hülye bula! És ne írjon engem ostobának sem! Összekever Crak-kal meg Monstro-val! És NEM AKAROK HALÁLFALÓ LENNI! Azok mind ősi, vesztes bagázs! Vén trottyok, akiket egy kopasz még vénebb trotty irányít! Még farka sincs! Bezzeg nekem! Granger meglátja és azonnal belémszeret és én alázhatom, amennyire csak lehet! Sőt, intézze úgy, hogy Weasley-patkány mindent lásson! Különben is, Piton mesélt a háreméről, én is akarok olyat! Mi a francot tud az a redvás denevér, amiért ennyire buknak rá a muffok?! Ne rá bukjanak! Hanem rám!! Tartsa ezt észben!
És meg ne merjen öletni azzal a deneregált kopasszal engem, mert akkor…. &@˘!!!!!!°%MM~+DNN!!!!!
Szóval ezekhez tartsa magát és egyetlen koszos muglit ne hagyjon életben, se sárvérűt, csak a nyomi Granger-t, hogy alázhassam a bilincseimen lógva!
Remélem, érti, mi az, hogy bilincs, maga vén muff!
Na csá!
Draco Malfoy – az Istenkirályfi
ޘ ޘ ޘ
Mit kukorékolsz, Kiskakas?
Meg kell mondjam, Draco fiacskám, cseppet sem volt jó ötlet, hogy elcserélted az agyadat Crakéval! Vagy Monstroéval? Teljesen mindegy, a szellemi színvonalad most kb. Piton professzor egyik lombikjában úszkáló büdös angolnáéval vetekszik.
Mit dicsekszel? Igen, ha kinézek az ablakon látom, hogy felhúztál egy macskát a villanypóznára. Ez minden, amire képes vagy, mihaszna kölyök?!
Szentséges Ég! Csak nem Mrs. Norris az? Vagy Minerva? Nem, az nem lehet...
Egyetlen szavamba kerül, és jóatyád kitagad az örökségéből, te kis pökhendi, pukkancs, puhapöcsű pernahajder!
Buknak rád a libák, mi? Pansy Parkinson a pattanásaival, meg a társai. Ja, már azok se. Crakot és Monstrot varázsolod át időnként kislányoknak, ahogyan azt Harry Potter látta!
És mi az, hogy nem akarsz halálfaló lenni?! Pedig nagyon dicsekedtél azzal a tetkóval Bellatrix nénikédnek meg a édes jó anyádnak! Viseld csak, bátran a Sötét Jegyet, megdolgoztál érte. Bár a mestered nem lesz elégedett, ezt megsúgom. Viszont példát vehetnél Piton professzorról, aki mindig tudja, mit csináljon!
(Kivéve, amikor nem... ehhem, ehhem!
Dolores! Maga ne szóljon bele! Egyáltalán, mit keres itt? Merlin, segíts, kezdek megőrülni! Átkozott teremtmények!)
Szóva, fiacskám, Grangert nem kapod meg. Sohasem ereszkedne a Te szintedre. Legfeljebb orrba vág, aztán mehetsz rinyálni a gyengélkedőre. Kicsit sem érdekel, mi lesz veled. Gondolj Regulus bácsikádra: ő is ugyanilyen hőzöngő kis mamlasz volt, aztán lásd, mire vitte!
A hátralévő hónapjaid alatt próbálj valami hasznosat csinálni, például keresd meg a töketlen mestered egyik horcruxát és semmisítsd meg! Sikerülni ugyan nem fog, legfeljebb belehalsz. Áldozatok nélkül nincs veszteség, ezt jól jegyezd meg, taknyos kölyök!
J. K. Rowling,
a Legzseniálisabb Alkotó
ৢ ৢ ৢ
Tisztelettel a Mágia Nagyasszonyának!
(J. K. Rowlingnak!)
No hát itt volnék én is. Énrám maga nagyon kevés szót vesztegetett eddig és az sem vetett valami jó fényt. Pedig én aztán tudnék mesélni! Sokat megéltem ám én a Roxfort falai között. Írjon most már azokról a régi dolgokról is, kérem tisztelettel.
Például: Most már kiderülhet, hogy én, Argus Frics vagyok az a nagy mágus, akiről senki sem gondolná. Csak a jó öreg Dumbledore tudta ezt is, de magával vitte a sírba. Hát valahogy ez derüljön ki végre! Írja meg, hogy a Villámvarázs tanfolyamot is elvégeztem negyvenhét év alatt! Most már tudok varázsolni, nem mondhatja többé senki, hogy kvibli vagyok.
Megírhatja, mert nem titok, hogy én a nők bálványa vagyok. Erre nagyon büszke vagyok. Többet dugtam, mint Dumbledore, Hagrid, Lucius Malfoy meg a fia, az összes Potter, Sirius Black, Lupin, Lockhart, Flitwick és Perselus Piton együtt véve. Meg külön is.
Azon túl én vagyok Piton professzor atyja. Erre sem gondolna senki. Tobias Piton is én vagyok, az a mugli nevem. Nekem volt háremem, ott kaptam el azt a rusnya kis Eileent, aki a fiam anyja lett. Írja csak meg, legyen meglepetés.
Most már csak Irma van mellettem, mint nő, vele a könyvtárban szoktam dugni.
Mrs. Norris pedig az első feleségem, őt egy tündeboszorkány varázsolta macskává. Vele is szoktam dugni, de olyankor animágiát alkalmazok. Mert ahhoz is értek ám, mint Minerva. Vele is szoktam dugni, macska képében is, meg máshogy is ám! Még olyan mugli csodaszer, az a Viagra se kell. Azt Lockhart szedi, Dolores Umbridge-től tudom. Vele a Szükség Szobájában szoktam dugni, amikor üres. Mert azt sokan használják. Még Sybill Trelawney is. Vele is dugtam párszor, ha jól emlékszem, de ő sokszor volt ittas. Azt nem szeretem, mert összehányja olyankor a szobát.
Hát ezek a dolgok, amikre nem gondolna senki! Írja meg, sürgősen, erre kíváncsi a nép, nekem meg kevés a nyugdíjam, kell a pénz.
Argus Frics
a Hódító
P.S. Magát is megdugom, ha Lucius nem akarja. Olvastam a levelét, mert nekem hozta a baglya. Azt is megdugtam.
Kívánságok 6- by S.&me
Blooming
Frics-ka!
Ha ennyire szeret dugni, írok magának egy konyhakertet és dugványozhat kedvére, amit csak akar!
Roppant hízelgő számomra, hogy engem is… köhhöm, de köszönöm, fogatlanokkal nem tárgyalok. Ellenben ajánlok Önnek egy rendkívül jó cserét: ha megölöm, nem kell elviselnie ama megaláztatást, hogy nem dughatott meg engem. Óh… Lucius… megyek már, drágám… csak valami fogatlan, bűzölgő, macskabuzi feltart… de a lábam már alig szőrös! Ha tudnád milyen nehéz volt eltávolítani a dzsungelt róla…
Hogy mit írok, köszönöm, de nem magától fogok tanácsot kérni! Mert ugye eszébe sem jutott parancsolgatni nekem?! Minden idők legnagyobb Írójának?!
A fene essen ebbe a vén baromba… nem is adott rossz ötleteket… a rohadt életbe, ha megírom, akkor úgy tűnik, mintha miatta tenném… áh, majd kinyírom és nem jártatja a pofáját!
Ami a nyugdíját illeti: ne ugráljon! Örök koszt és kvártélya van a Roxfortban! És a kislány megígérte, hogy maradhat. Mi? Hogy milyen kislány? Maga csak ne akarja tudni! Szóval a leendő igazgató, bárki legyen is az, megengedi, hogy maradjon.
Úgysem marad sokáig. Mehet kanasztázni Albusszal!
Mrs Norris természetesen nem a felesége! Ne ábrándozzon, Frics! Egy bakmacska hogy lehetne valakinek a felesége?! Ja, elfelejtettem volna említeni, hogy Mrs Norrisról kiderül, hogy valójában férfi? És maga meg nő. Csak, hogy tudja. Szóval akiket megdugott (na persze!), azokat nem dugta meg. Csak, hogy ezt is tudja.
Óh, remélem, ezért nem lesz öngyilkos, kedves Frics! Ha mégis, néhány zseniális javaslat:
- Igyon sósavat. És ne legyen magánál bezoár- halálozási arány: 98%
- Hallgassa végig, ahogy Hagrid Madam Maxime-ról áradozik – halálozási arány: 110%
- Menjen el a Tiltott Rengetegbe és nézze végig, mit művel valójában Dolores Jane Umridge a kentaurokkal – halálozási arány: 200%
- Olvassa el a Roxfort történetét gyorsabban, mint Hermione Granger – halálozási arány: 300%.
- Menjen le Piton pincéjébe és bírjon ki ott egy éjszakát, miközben Piton a szomszéd szobában diáklányokat büntet – halálozási arány… hé várjon! Maga nem szállhat be! És ne vegyen fel kockás miniszoknyát!
Idióta mugli. Mugli és nő! Kettős veszély! Ideje kiírnom a történetből ezt a korcsot! Nem is tudom, minek írtam ilyeneket… ja persze, mert folyton terhes voltam és hülyeségek jutottak el amúgy zseniális agyamba…
Viszlát, Frics, a Pokolban!
J.K. Rowling: CsászárIstenKirályHercegnő, az Írók Írója
PS: Bár Frics… tudja, nagyon meghatott a megszólítása… ezért… na jó, megkönyörülök magán. Lehet Piton professzora mamája! Rendben? De ennyi és nem több! És dugja meg saját magát is!
XXX
Tisztelt asszonyom!
Habár fogalmam sincs, ki maga és mi köze az én drága kisfiamhoz, de azért megírom magának, hogy nem a Frics a mamája Perselus Pitonnak, hanem Eileen Prince! Azaz én!
Maga Perselusocskám egyik barátnője? Vagy a játszópajtása? Hát csak bele ne vigye azt a drága jó fiút a rosszba, maga... nem is tudom, mi!!
De ha már róla ír, említse meg, hogy áldott jó gyerek volt, mindig beengedtem a fürdőbe, amikor fürödtem, hadd szokja a szép női testet. Biztosan azért lett olyan sok kis barátnője! Jaj, hogy állapodna már meg ez a Perselus! Szeretnék már unokákat! Igazán annyi kislány szereti, hát én nem értem, miért nem állapodik már meg! Maga talán segíthetne neki! Szóval ha ír róla, írja csak meg, hogy: fiatalember, fekete hajjal, nagy orral, nagy lábbal keres jóravaló menyecskét, aki tud főzni meg mindent tisztán tartani és varázsolni, bár az nem szükséges, és legyen termékeny és széles a csípője, én már csak tudom, mekkora vesződség világra hozni egy gyereket, ha keskeny a csípője valakinek! Szóval Perselusom gyereke biztos nagy lesz és az asszonynak ellenállónak kell lennie! Mert a végén belepusztul a szülésbe és akkor az én drága fiacskám, ez a jó lélek, meg abba döglik bele, hogy elveszíti élete asszonyát…
Látja, már siratom is azt az asszonyt… hát ezt nem teheti Perselusommal! Mindig hoz nekem finom csokit, bár fura vörös a bevonat a csokikon, de Perselusom, aki mindig megmosta rendesen a fütyijét kiskorában, állandóan megnyugtat a lány, kedves kis hangján, hogy az csak máz. Kicsit olyan íze van, mint a vérnek, de a kisfiam, aki mindig jó gyerek volt és megmosta a fogát is, szóval Perselusocskám szerint képzelődöm… ami lehetséges, állítólag meg vagyok bolondulva. Na, én azt nem hiszem!
Mindig rácsodálkozom az én édes kisfiamra, mekkorát nőtt… olyan nagyfiú lett, hát alig ismerek rá, és most beállt papnak is, azért jár feketében… olyan vallásos és istenfélő, remek ember… család kell neki! Én mondom! Írjon már neki feleséget!
Mindig látom az én kis drágám szemében a szomorúságot, amit próbál ugyan elrejteni, de tudom, az én anyai szívem megsúgja, hogy rettenetesen magányos! Pedig egy ilyen jó embernek boldognak kell lennie!
Az én drága kisfiam megmutatta azt is, hogyan érjem el, ha valamit akarok, itt a szobalány rendkívül rosszindulatú, ebben a nagy kastélyban, külön szobám van, mint úrnőnek, a falai szép pirosak és rugalmasak, Perselusom szerint a gumifal a legújabb divat, ezért lett ilyen a szobám. Látja, csak a legjobbat akarja nekem ez a szent gyerek! Szóval Perselusocskám egyetlen karlendítéssel utasítja azt a komisz szobalányt, aki fehér köpenyben jár folyton, egyetlen ruhája van szerintem, olyan szegény… és most már én is tudom utasítgatni, hogy ne szórja ki az ennivalómat a gumiszőnyegre!
Manapság nehéz rendes cselédet találni…
Perselusomnak jobb cselédet írjon, majd ha megnősül!
Na, asszonyom, hát csak ennyit akartam mondani.
Ja, és meséltem már, hogy a kis Perselus hatévesen miket szokott csinálni az apjával? Hát azt el sem hiszi, az én kis drágám már akkor tisztelte a szüleit és annyira eszes volt, annyira gyönyörű és… Hé! Maga komisz némber! Ne vegye ki a kezemből a tollat… hééé……………………..
Eileen Prince: kezelés alatt álló beteg az idegklinikán.
(aláírta helyette: Lizzy, az ügyeletes nővér.)
___
Drága Eileen!
Igazán megható az aggodalma a kicsi fia iránt. Tökéletesen megértem Önt, hiszen én is anya vagyok. De még mennyire! Bár gyakran érzem úgy, hogy a maga drága egyetlen fiacskájának megszületni sem lett volna szabad. Egy idegbeteg anyától és egy részeges apától azonban nem örökölhetett mást. Szegény... Hogy Fricsnek mi szerepe volt a fia életében, az most már engem is nagyon érdekel. Elképzelhető, hogy ő az anyja és maga az apja. Ő férfi-utánzattá operáltatta magát, maga pedig nővé - ki tudja? A varázsvilágban minden lehetséges.
Ez egy izgalmas kérdés. Kár, hogy Barty esetében már kijátszottam ezt a kártyát. Az ő anyja a fia képében vegetált az Azkabanban... Hm... Azért még van benne lehetőség. Esetleg megírhatnám, hogy Eileen Prince a régen meghalt fia képében tanít a Roxfortban... Igen ám, de akkor hogyan játsszam ki a másik nagy ütőkártyámat? Azt már sajnos elárultam, hogy Pitonnak nincs lánya. Amiből ugyan nem következik, hogy fia viszont van, de nem is zártam ki ezt a lehetőséget...
Eileen kedves, a kicsi fia már régen levetette a reverendát. A papi csuhát. Vagy talárt. Azt a ronda fekete göncöt, na! Sajnos nem erőssége a tisztaság. Jó tudni, hogy hatéves korában már megfürdött és akkor még tisztán tartotta bizonyos testrészeit is. Többek állítása szerint a haját azóta sem mosta meg. De már nem fekete: erősen őszül nyár eleje óta... Vagy csak a ragacsos hajfestéke fogyott el, ki tudja...
Eh, mit foglalkozom én ezzel a büdös denevérrel?! Úgy kellett volna megírni, ahogyan először gondoltam: Avadát neki a második oldalon! Tom, drága Tom... Miért nem tetted meg?!
Nos, Eileen, kedves, maga igazán remek ötleteket adott. A szemtelen cseléd helyett küldök egy jóravaló szőke fiatalembert, lila köntösban. Igaz, már nem is olyan fiatal, de legalább őrült. Mint maga. Remélem, megértik majd egymást.
Mielőbbi teljes gyógyulást kívánok!
J. K. Rowling,
Kívánságok 7- by S.&me
Sárkány
Kézcsókom, Alkotó(m)!
Leborulok Ön előtt, Madam!
Fuj, egy csótány! Koszos a padló! Nővér! Lábhoz! Izé...
Én vagyok az! Megismersz ugye, drága Jo, kis huncut? Ékeskedünk az idegen tollakkal? Elorozzuk a Nagy Varázsló sziporkáit, összegyúrjuk valami népszerű regénnyé, és kiadjuk a saját nevünk alatt? És amikor szorul a hurok, az ötletadót bedugjuk a Szent Mungóba? Ej, nem szép tőled, nem erre tanítottalak!
Hát kijelentem: meggyógyultam! Én, Gilderoy Lockhart, a Szombati Boszorkány legbűbájosabb mosolyának háromszoros győztese, Merlin-díjas, aranyfokozatú főmágus, a férfi lábszépségverseny különdíjasa, íme, visszatértem!
Én vagyok az a nagy mágus, aki rendbe hozza a dolgokat, amiket összezavartál, Jo, kiscsillag! Tudom én, hogy csak azért hagytál el, mert azt hitted, nem lehet tőlem gyereked! Hát tudd meg: mindnek én vagyok az apja! Az én szellemem hatja át őket! Az én tudásom, az én zsenialitásom tett Téged is naggyá. Ideiglenesen.
De most visszatérek, és osztozunk a dicsőségen. Beleolvastam a műveidbe, így most tökéletesen átlátom azokat az eseményeket, amiket Te, kisszívem, nem érthetsz már meg, és félő, hogy most, a katartikus végkifejlet előtt teljesen összezavarodsz. De én, a megbocsátó, a nagylelkű, a csodálatosan élénk fantáziájú, zseniális őstehetség, most is kisegítelek. Íme, amit megírhatsz közös könyvsorozatunk utolsó kötetében:
- Harry Potter sorsa teljesen közömbös, a kutyát sem érdekli, akár ki is hagyhatod.
- A kis barátai sem fontosak, mindet megölheted, de Ronald Weasley-t előtte elfenekelem, amiért képes volt egy teljes éven át sérült pálcát használni, és ezzel nagy bajt okozott!
- Neville Longbottom szülei meggyógyulnak. Velük összebarátkoztam és kitűnő bridzs-partnerek voltak. Erre nagy hangsúlyt kell majd helyezni.
- A Szt. Mungó igazgató főorvosává engem fognak kinevezni.
- Ide kerül kezelésre a történet végén Dolores Umbridge, aki megirigyelte tőlem a lilát! Ebből hatalmas konfliktus adódik majd, amit az az okos kis boszorkány, Hermione ...izé, a másik nevét elfelejtettem... ő fogja megoldani. Valami horcruxokról is hablatyolt, amikor legutóbb meglátogatott, de azok teljesen feleslegesek, nem viszik előbbre a cselekményt, azokat kihagyhatod! A kislányt egyébként szívesen feleségül venném, nem felejtettem el, hogy rajongott értem másodikos korában.
- Ide kerül továbbá, szintén gyógykezelésre: Lucius Malfoy, Draco Malfoy, Narcissa Malfoy, Bellatrix Lestrange és a férje, Tom Denem, Remus Lupin, Minerva McGalagony és Perselus Piton. Weasley-ék visszatérő vendégek lesznek: sokan vannak, de kevés az ágy. Minden hónapban mást fogadok, a sorrendet rájuk bízom.
- Valami Frics nevű egyén is be akart ide költözni, de ő nem jöhet, mert büdös.
Egyelőre ez minden, amit olvasni akarok a tolladból, kicsi Jo-m, a többire még visszatérünk.
Gilderoy Lockhart,
a Legzseniálisabb Mágus, Merlin Örököse stb. stb. stb.
P.S. Ne felejtsd el a nevemet feltüntetni a borítón és a belső címlapon, arany iniciáléval, kedvenc lila tintámmal!
ZZZ
Gilderoy, Aranycikesz!
Arany angyalom, bogyorított mogyoróbokrom! Tudja, hogy a maga karakterét egy homoszexuális színészről mintáztam? Nem? Hát most tudja.
Ebből adódóan logikus, hogy nem lehet a gyerekeim apja ( micsoda feltételezés?!!!! Még ha Lucius Vagy Piton állítaná ezt... ). A lila szín imádata is ezt sugallja, kedves Gilderoy. Mondja, még tényleg nem jött rá, hogy maga a férfiakat szereti? Azon belül is azokat, akik szőkék és az a nevük, hogy Gilderoy Lockhart… azt javallom, házasodjon meg önmagával, ne törődjön semmivel és senkivel, főleg ne azzal, mi lesz a következő kötetben.
De, hogy megnyugodjon: Önnek központi szerepe lesz.
Leküldöm a Föld középpontjába, rendben? Ott keresgélhet magához hasonlatos… lényeket. Egyébként sokat köszönhetek Önnek, Gildy-m, mert ellensúlyozza egyik szörnyű teremtményem, Perselus Piton rendkívül mogorva, visszataszító természetét a maga bűbájos megjelenése.
Áh… Perselus… egy szavadba kerül és megmosom a… hajadat! És mindenedet! Te átokfajzat, képtelen vagyok szeretni téged, ezért úgy gyűlöllek, hogy már imádlak!
Bridzs-partiról lehet szó a könyvemben. Kellemes kikapcsolódásként beleírom, de lesz tétje a játéknak.
Sőt! Tudok egy jobbat: póker.
Vetkőzős-póker Pitonnal és Malfoy-jal, illetve ujjakban és egyéb testrészekben történő fogadás. A vesztes veszít. Szó szerint. Hogy aztán majd fejvesztve meneküljön… szerintem még mielőtt leszáll a Föld középpontjába, beszállhatna ebbe a pókerbe, bár a mezítelen testétől kíméljen meg mindenkit, ámde megnézném, hogy pókerezik, amikor ujjakra megy a dolog…
Vagy a lábszépségversenyt megnyert lába is lehetne a tét. Valaki esetleg elnyeri Öntől s kiteszi a szobája falára a csodaszép lábát… hát nem kecsegtető ajánlat?! Erre nem mondhat nemet… hát kikosarazna egy csodaszép hölgyet?
Mondja, maga lát még az egójától, kisszívem? És nézett már tükörbe? Ótvar randa banya!
Kussoljon, Piton! Vagy férfivá írom Grangert!
Ehhem-ehhem, kedveském, felajánlom az egyik arckrémemet magának…
Dolores, már maga is?! Ezt nem vártam volna! Mindenkit kinyírok!!!! Mocskos teremtmények! Megőrülök tőletek!
Nos, Gilderoy, a maga sorsa az lesz a következőkben, hogy betiltom a lila szín használatát a könyvemben! Jöhet panaszra, ha valami nem tetszik! Majd lefizetem magát is!! Álljon csak be a sorba!
J.K. Rowling, aki nem ismer immár kegyelmet és kinyír mindenkit!!!!
Ja és persze zseniális író, a legjobb!
PS: És minden este csótányt kap vacsorára, Lockhart! Ez nem fenyegetés! Ez ígéret!
ggg
Tyá csókos idvezlés asszonynak, ki írkál dolgokat!
Na idefigyeljen a két nagy fülével és szemeivel asszonyom, mer mondani egyszer! Maga ugye nem komolyan írta, mit írni, hogy végeztem hullazsákban?! Én bele sem férni olyanbá, hosszú vágyok, mint az istennyila! És vástág is! Szóval felfedezett engem egy lyányka a mezőn, meglátni dudorodó… zsákot, és sikítozni, mire felkeltem.
Mivanmá itt? Kérdezni lyánykát, aki karjaimba ájult. Rögtön újjá kellett ébresztenem, bolgár szokás, édes kis csókos szájacskáját csókolni meg én, mire mindketten jól lettünk.
Hármincszor csináltam, hárminccal, és aztán teljesen visszatértem abból a nevetséges döglődésből, mit írt nekem maga, ásszony! Erről még tárgyalgatunk, Viktor is készül írni levelet, de neki tart ez soká, mer egy sort egy nap, mire leírja, és az a kedves kislányka nem hajlandó segítségül mennie Viktornak, de hát, a bajnokom azér bajnok, megoldja.
Aztán mi majd ellátjuk kegyed baját asziszem! Persze csak ha nem képeskedik együttesen működni velünk, igazi férfikkel!
Szóval sok –sok mindent kihagyott, ásszony, maga rólam! Ázkábán és halálfalósosság, persze, azokat igen! De hárminc centimről egyetlen szavacskát sem vesztegetett! Pedig ásszony maga is, vagy nem lenni? Nem érdekli hárminc centi? Olan ásszony itt nálunk nincsen, kislyányokat is érdekli, édes, aranyos, okos kislányoknak áz kell, nem Piton miniuborkája! Szóvál akit Pitonnak akart írni, aztat nekem írja, én sok ásszony álma vagyok! Ezt mindenképp írja meg, miután azt írta, hogy lenni Igor, a Nagy, életben, nem hullazsákban, és borzálmásan nagy hős lenni Igor, a Nagy!
Mindenkinek hőse, szépásszonyoknak, szóval maga nem jönni szóba, magácska csak írja, mit kell. Népszerű Nagy Igort a népnek!
Amúgy meg, lenni hülye maga, ásszony, Pitonról miket hordani össze, teljesen imádattal lengik körül pillék, szép kis pillék, mostmár nekem jár pillejárás! Látja, miket tudok én!
Okos kislány Viktor mellé kerüljön, szép lesz mindegyik a másikkal és Viktor szereti, ha Hermijani olvasni kezd, olyankor Viktor se lát, se hall. És olyankor tudok hatni rája, kviddicssztárra. Ez fontos. Írja bele, hogy Igor, a Nagy, hatalmas kifolyással, vagy… mi? Be… befolyással birtokolja Viktort.
Világ ura is lehetek, ha ásszonyom, maga ilyeneket akar esetleg, de ha világ urát ír, senki mást ne tegyen annak, csakis engem, Igort! Értette?
Kívánságom még: sok pénz, csillogás, ami kijár egy magamfajta sorozatsztárnak, ki híres és popó.. izé populáris… hinnyje Viktor, ezt is okos kislány adta szádba, fijam? Inkább adnál te szájába a kislánynak valamit!
Szóval íróásszony, megfelelően kárpótoljon engem ért megrázkódtatás miatt, mert én nem lenni sem áruló, sem gyáva, de a kettő együtt lehet, hogy mégis. Ócska csaló Pitonnal meg végezzen! De ne úgy haljon meg, mint aki élvezi is!
Mással nem köll nagyon végeznie, de írjon mindenkinek szép fogsorokat, mert a szép mosoly a csábítás titká. Én tudni ezt pontosan, maga meg miféle fekete fogakat tenni nekem?! Maga komisz némber!
Na, ennyi, de teljen az erejéből minderre, mert akkor lesz nemulass és feketeleves fekete fogakkal magának oda, hogy ányjá sem ismeri meg magát! És ne is számoljon hárminc centimmel, mer az nem magának áll!
De velem lehet egyezkedni ásszonyom…
Igor ’A Nagy’ Karkarov – volt halálfaló ( nem lenni igaz!), a Világ Szeretője, a Legnagyobb
PS: Írjon hátálmás óvszert is! Nem akarni kölykök! Kölyök lenni problém, Viktornak viszont írjon kölyköt, akar ő! Asziszem. De majd megírja.
Kívánságok 8- by S.&me
Sárkány
Mütyür-Igor!
Tájékoztatom, hogy maga halott. 100 %-osan. Döntésem megmásíthatatlan és végleges. Kicsit előbb kellett volna megkeresnie, de maga nem tette. Egyetlen egyszer sem látogatott meg a szülőszobán, nem egyeztette velem a 30 centijét a terveit, úgyhogy most már késő a bánat. Eszem ágában sincs feltámasztani, örülök, hogy végre megszabadultam magától.
Az olvasók számára is érthetetlen volt, hogyan lehetett magából igazgató az undorító árulása után. Én sem értettem. Biztos ezt is Dumbledore atyai pártfogásának köszönhette. Most már mindegy. Maga még kísértetnek sem jó, úgyhogy húzzon vissza a Pokolba! A 30 centijével együtt!
Nem kívánok több szót vesztegetni magára, sem a 30 centijére a kviddicsre. Viktort is kihúzom! Hermione-nak nem kell, és egyébként is kifogyott a festék a tollamból. Vagyis elkoptak a billentyűim. Vagy az ujjaim?!
Piton, azonnal hagyja abba ezt az ujj-zsugorító varázslatot! Vagy levarázsolom a 30 centijét... Öh, miket írok, magának nincs is akkora ...a parókáját!
Nos, Igor! Milyen vallású Ön? Kaphat a sírjára egy 30 centis fakeresztet. Vagy félholdat. Esetleg Dávid-csillagot. Teljesen mindegy, semmiképpen sem lehet több 30 centinél! Mármint...
Mi ez a zaj? Átkozott teremtmények! Hagyjátok abba a dörömbölést a koponyámban! Megőrülök tőletek, semmirekellők! Kifelé az agyamból!
Maga meg mit akar? Hullabűzt árasztó, oszladozó tetem közeledik felém! Segítség!
Mit mutogat? Ez lenne a híres 30 centi?
Áááááá!
(Lizzy, az ügyeletes nővér megjegyzése: A Hölgy, Aki Írónak Képzeli Magát, erős nyugtatót kapott. Most már békésen szendereg.)
���
Író néni!
Kérem, tessék teljesíteni a kérésemet. Én már nagyon unom, hogy egyedül vagyok diák kísértet a Roxfort falai között... Hüpp-hüpp-hüpp!
Ha olyan sok gyereket meg tetszik ölni úgyis, miért ne lehetne köztük Harry Potter? Miután meghal és kísértet lesz, tessék megírni, hogy ideköltözik hozzám és összeházasodunk. Megígértem neki, hogy megosztom vele a vécéülőkémet. Már ki is suvickoltam. Kérem, tessék őt megölni! Hüpp-hüpp!
Igazán nem akarok neki rosszat, ő mindig olyan kedves volt hozzám. Amikor együtt fürödtünk, az az egyik legkedvesebb élményem. Vagy mi... Szóval, jó volt!
És a szőke kisfiút is tessék megölni! Igen! Draco-nak olyan szép haja van! Úgy szeretném megsimogatni. Ő is sokat sírdogált itt, vele szerintem nagyon jól megértenénk egymást. Akkor Potterrel is kibékülne, és együtt sírdogálnánk, hármasban. Neki is kifényesítek egy vécékagylót, jó? Tudom, hogy ő nagyon finnyás, ezért neki illatos toalett papírt is odakészítek.
Szívesen látnám még a vörös hajú kisfiút is! Szerintem ő is nagyon jól fogja magát érezni. Szeretném neki is megmutatni a titkos birodalmamat: a lefolyókat, a csatornát és a vízvezetékeket. Már nagyon várom, hogy együtt fürödjünk mind a négyen!
Sírok örömömben, hogy ilyen sok új kísértet-gyerek lesz a Roxfortban. És akkor nem leszek többé magányos! Hüpp!
Jaj, úgy sajnálom ám őket, hogy meg fognak halni, de ígérem, jó dolguk lesz, ha majd együtt kísértünk. És mindenkinek lesz saját vécéfülkéje is!
Myrtle,
nem is vagyok Hisztis! (Hüpp!)
ÒÒÒ
Myrtle, kedvesem!
Ahhoz, hogy ne legyél hisztis, az kell, hogy ne hüppögj!! És amíg én azt mondom, addig te igenis egy hisztis kis liba maradsz! Mellesleg örülök, hogy legalább te nem azt kérted, hogy támasszalak fel.
Valójában terveztem neked egy fiút, egy udvarlót, aki majd meghal és leköltözik a csatornába… egy valódi kis patkány lesz! De tudod mit? Nem mondom meg. Legyen meglepetés, kivel kell megosztanod örökké tartó szelleméletedet!
(Mary, a másik ügyeletes nővér nagyobb dózis nyugtatót adott a páciensnek, aki most bágyadtan mosolyog.)
Kedves Myrtle, édes kislány… tudod, hogy igazán te vagy az én példaképem és szócsövem? Tudod, a baziliszkuszt neked írtam ám! Csak te olyan ostoba voltál, hogy nem éltél a lehetőséggel. Kicsi, kicsi lány! Egyébként tudom, hogy folyton meglested a férfitanárokat, miközben tisztálkodtak. Elárulhatnád, kinek írjak nagy lábat és f… fogakat? Kis leskelődős! Persze ezt a tulajdonságodat is magamról mintáztam, én is meglestem minden fiút az iskolában, ezért lettem ilyen kifinomult ízlésű (khm… khhm… hörr!) a férfiak terén. Piton, most már egészen biztos, hogy megdöglesz! Méghozzá úgy, hogy sosem kapod meg Hermione bimbozó kis rózsáját!! Sőt, előtted tépi le valaki, már tudom is, kicsoda!
Szóval Myrtle, az a helyzet, hogy nyugodtan leskelődj tovább, téged egészen biztosan nem öllek meg az utolsó könyvemben, megnyugodhatsz…
A szőke és a vörös fiú sorsa egyelőre kétséges. Egyik sem érdemli meg az életet, de még meggondolhatom magam… előtte sokat kell még pitizniük, mert amit írtak nekem, vérlázítóan pimasz! Tudom ám, ki hergeli őket, sőt, az összes karaktert, de meglakol… levágom harminc centistől, vagy mennyi van neki! Az a szemét meg sem mutatta! Myrtle, azonnal áruld el, Pitoné mekkora, mert különben visszalöklek az életbe és Hermione Granger meg Dolores lesz a barátnőd!
Óh, miket beszélek, drága Hermione, kedvenc teremtményem, igaz, amióta Piton imád téged, helyettem, igencsak utállak…
Hol is tartottam? Jaj ne, megint elveszik tőlem a… hé! Maga mocskos ribanc adja vissza a hetedik kötetet, ne merje elolvasni, meg ne merje tenni…. Áá!!!!!
(Mary és Lizzy nővérek elmélyülten olvasnak a dühöngő, lekötözött Ál-írónő mellett, de közben egyre gyilkosabb pillantásokkal méregetik…)
(Lizzy megjegyzése: a beteg alszik. A következő levélig nem fogja semmi felizgatni, kivéve azt az őrült hölgyet, aki valami kígyó anyjának képzeli magát és folyamatosan rikoltozik, hogy a kisfia igenis szokott mosakodni és nemsokára ő lesz a pápa…).
ÿÿÿ
Üdvözlése méltatlan ócska mugli.
Remélem, jól figyel, mert csak egyszer írom le, nincs időm, mert vár a körömfényezőm, de két percet azért szánok a jövőmre.
Lekötelezne, ha írna rólam. Mert eddig nem tette. Avagy alig. Én, a szőke csábító angyal, démoni, tökéletes testben, kinek senki nem tud ellenállni. Ez lehetne a bevezető traktus. A férjemmel elégedett vagyok, de kihozhatná az Azkabanból. Majd. Valamikor. Vagy ne. Végülis, nem ragaszkodom ehhez.
Mivel nő vagyok, mint maga, persze szerencsére messze nem olyan ronda, ezért vannak alapvető szükségleteim. Szeretőm csak egy legyen. Már ráment erre a vonalra, szépen elküldött Pitonhoz, de hogy verné meg magát Merlin ótvaros szakálla! Bellát minek írta oda?! Ki tudja, mi történhetett volna Perselus-szal, ha nincs ott az az ostoba, ronda béka, akit nem átallott a testvéremnek írni! Őt iktassa ki a közelemből, mert ha csak ránézek, már ráncosodik a bőröm tőle…
Áh, igen, bőr. Nem hangsúlyozta kellőképpen szépséges bőröm hibátlanségét és fehérségét. Azaz igen. Azt írta, nagyon sápadt voltam, amikor mentem Pitonhoz. Maga romlott ribanc!! Ha még egy ilyet leír, garantáltan nem fog több szót leírni a töredezett körmökben végződő undorító virsliujjaival! Nem, kedvesem, nem fenyegetem, ígérem, betartok mindent, amit leírok!
Szóval a legszebb hölgynek járó titulust nekem adja majd a következő kötetben, s oldalakon át méltatja érdemeimet.
Természetesen Piton halálos szerelme ad erőt a következőkre nekem, hogy elviseljem fiam és férjem esetleges halálát. Az örökség engem fog illetni, melyből Lucius egyik zabigyereke sem kaphat egy knútot sem. Persze, vannak zabikölykei.
Ami a fiamat illeti… eléggé megalázó módon majomszeretetet írt nekem. Én nem csüngök drága, egyetlen kisfiamon ilyen undorító, mézesmázas szeretettel! Szinte szerelemmel! Az én egyetlen magzatom a mindenem, imádom, mint még senkit, a legszebb gyerek a világon, de hát amit maga írt… Maga nem normális! Hát hogy lennék én egy ennyire elfogult anya?!
Mellesleg én is halálfaló vagyok, ezt miért felejtette el említeni?!
Nos, jöjjenek akkor a kívánságok, sorban. Remélem, fel tudja fogni bonyolult kéréseimet:
- Piton ott és annyiszor tesz magáévá, ahol és amennyiszer csak tud. Bármit vállalok, amit csak akar. De csak neki! Nekem holmi trollokkal meg óriásokkal össze ne boronáljon!
- Kiiktatja azt a kis kurvát az én Pitonom közeléből. Nagyon nem tetszik, ahogy vizslatja az a kis bozontos mugli ribanc az én ágyasomat.
- Draco lesz az iskolaelső, miután megölte Voldemortot. Unom már azt a férfit! Olyan pocsék az ágyban!
- A pink már kiment a divatból. Most a kék és a zöld dívik. Kék házimanókat akarok. Összesen nyolcvanat, és ez a mininum. Kevesebbet egyszerűen nem írhat, mert akkor nekem kell megnyitni a vízcsapot, ha fürdeni szeretnék, és ezt, lássuk be… nem várhatja el tőlem.
- Ne írjon nekem nemi betegségeket! Tudom, hogy ezt akarja! Megvannak a beépített embereim! Óh, drága Murray, hogy voltál képes elvenni ezt a libát?! Mugli létedre nagyon impozáns vagy… szimatolj ki nekem még több titkot a kis feleségedtől és megkapod a jutalmadat…
- A mugli szereplők teljesen feleslegesek. Iktassa ki őket.
- Ölje meg Pottert. Túl sokat bántotta az én kis kandúrkámat, Draco-t!
- Még egyszer ne vigyen el engem olyan unalmas és közönséges, szegényes kviddics-világkupára!
- A vörös ikreket egyszer kipróbálnám, persze Perselus ne tudjon róla.
- Perselusnak nem lehet más nő az életében, csak én.
- Piton néha verjen meg.
- Néha megkarmolhassam Perselust.
- Többé nem lehetek terhes!
- Írja le rólam a terhességi csíkokat.
- Írja meg, hogy Piton rendszeresen fürdik és egyáltalán nem ápolatlan.
- Perselusnak harmincöt centis a legnemesebb testrésze, amit imádok. De írhat nagyobbat is. Remek a befogadóképességem. Ezt is írja meg.
Nos, nagyjából – egyelőre – ennyi lenne. Ha valami nem tetszik, már trollal megyek magához, és nem ilyen illatos, finom hangú levelet fogok küldeni. Úriasszony vagyok, nem szívesen folyamodom erőszakhoz.
Takarodj innen te idióta manó, vagy rád omlasztom a pincét!!!!!!
Kívánságok 9- by S.&me
Sárkány
Olvadozó Jégkrém-királynő!
Elégedetlenkedik? Mégis, mit merészel, maga nyafka, hidrogénezett fejű, mocskos szájú, lelketlen, ostoba, kielégíthetetlen, nimfomániás ringyó?! A szemem láttára csalná meg Luciust? (Ah, Lucius, egyetlenem...) És még a férjemre is feni a csorba műfogsorát?! Pofátlan ribanc! Ez vérlázító!
A bátor férfiak az életüket kockáztatják magáért: a szerencsétlen férje inkább az Azkabanban senyved, hogy ne kelljen elviselni a maga hisztériáját, Perselus (Ah, Perselus, miért vagy Te Perselus...) a becsületét áldozta a maga undorító porontyáért, a többiek meg... Ja, nincsenek többiek. Magára rá sem néznek a férfiak. Az ilyen fakó hajú, anorexiás, vibráló szemű, idegbajos hisztérikára épeszű férfiak nem vesztegetik az idejüket, jobb, ha tőlem tudja! Én már csak tudom, tapasztalatból... khm... Vagyis, mint író, figyelmesen tanulmányoztam az efféle narcisztikus karakterű nőstényeket, mint maga!
Ami a bőrét illeti: petyhüdt és ráncos, már megjelentek rajta az első májfoltok, vérágas szemei alatt duzzadt táskák éktelenkednek, ami veseelégtelenségre utal, a fonnyadó melle csüng, mint egy csüngőhasú malacé, X-lábain kacsázva botladozik, a haja csupa gubanc, az egyre nagyobb mennyiségben fogyasztott alkohol miatt a tekintete kifejezéstelen, bamba... Mit írjak még?
Mivel nagylelkű vagyok és megbocsátó, néhány kívánságát azért teljesítem:
- Nem esik teherbe. Már csak azért sem, mert annyira satnya a szervezete, hogy ki kellett operálni a petefészkét még diákkorában, miután Frics felcsinálta. Draco-t is egy koszos mugli béranya hordta ki maga helyett. Ez még kiderülhet.
- Piton rendszeresen, havonta egyszer fog zuhanyozni, mert ott, ahová kerül, ez kötelező. Egyetlen egyszer sem lenne képes a magáévá tenni, sem megütni. Van, amitől még ő is undorodik. Piton legnemesebb testrészéről Draco fiacskája rendelkezik megbízható forrásból származó információval. Nekem ugyan fogalmam sincs, honnan tud a felcsatolható rézfarokról, ezt eddig csak Ginny Weasley-nek árultam el... (Jaj, miket beszélek! Ezt a hülyeséget Draco terjeszti, ő módosította a tudatomat! Ne nézzen így rám, nem vagyok pedofil! A fiacskája itt járt, igen, most már tisztán emlékszem, Imperius alá vont, hogy ezt mondjam el magának nyolcezerszer. Kezdem mondani, maga meg számolja!)
(Lizzy nővér megjegyzése: Az ápolt érthetetlen mantrákat mormol. Lehet, hogy imádkozik. Valami rézfán fütyülő rézangyalt emleget.)
Hol is tartottam, Narcissa, kedves? Igazán örülök, hogy meglátogatott! Itt is maradt? Milyen szép, csíkos kispárnát kapott! És hátul gombolódik a zubbonya, mint az enyém? De miért sír? Valami rosszat mondtam? Ugyan már, hiszen itt nyüzsögnek a házimanók! Látja, milyen sok kis színes pasztillát hoztak? Tessék szépen bevenni őket!
J. K. Rowling
(Lizzy nővér megjegyzése: Mindkét szőke nő nyugodt. Kényszerzubbonyt húztunk rájuk, hogy ne tudjanak kárt tenni egymásban. Időnként halkan szipognak. Valami nagy trauma érhette őket. A könyv egyre izgalmasabb, de valami szörnyű dolog történhetett benne. Mary nővér tegnap este felhívta a segélyvonalat...)
§ § §
Nyanyus-Banyus!
Itt vagyunk, bááá!
Na, figyeljen, bula!
Jó, hogy megemlít minket is időnként a könyvében. Csak azt nem értjük, miért nem használja ki a képességeinket. A varázsvilág nekünk köszönheti, ha megmenekül.
Mert jó humorunk van.
Többek között.
Jól megy az üzletünk, és gondoskodunk az őseinkről is.
Még a lüke öcsénkről.
Csak Percyről nem, ő a család szégyene, boldoguljon, ahogy tud!
A varázslódiplomát időközben megszereztük, mint magántanulók.
Most az aurorok főtanácsadói vagyunk. Mi biztosítjuk a speciális készleteiket.
Anyánk ezért nagyon büszke ránk, ezt ne felejtse el megírni!
Hogy feljavítsuk a könyve színvonalát, adunk pár ötletet:
Húsz százalékot kérünk a nyereségből!
Nem, George, legalább negyvenet!
Oké, Fred, ezen nem fogunk összeveszni. Negyven meg húsz az hatvan, az fejenként harminc-harminc. Jegyzeteljen, szipirtyó:
- Tudjukki pálcáját megbuheráljuk, hogy ne tudjon halálos átkot kilőni vele.
- Féregfarkat lefizetjük, ő nekünk fog dolgozni.
- Amíg bele nem döglik.
- Potter csak hősködjön, mi majd figyelünk rá a háttérből és segítünk, ha túl nagy hülyeséget csinál.
- Ron itt nyafog, Hermione-t akarja. Kapja meg!
- Nekünk meg írjon ikercsajokat!
- Négyesikreket, ha lehet, kettőt-kettőt fejenként!
- Mi leszünk a Főnix Rendjének új vezetői.
- Dolorest még elszórakoztatjuk egy kicsit, ha összefutunk vele!
- A végén én leszek a mágiaügyi miniszter, hehehe!
- Nem is tudtam, hogy politikai babérokra törsz, George! Akkor viszont én leszek a Wizengamot új főmágusa!
Hát, egyelőre ennyi!
Csá, nyanya!
Fred & George Weasley
ÞÞÞ
Kedves Gred és Forge!
Vagy mi a nevetek… annyira gyógyszer be vagyok neki adva… visszaösszes… kik vagytok ti?!
Ja igen… az iciri-piciri ökröcskék, akikkel elszórakoztattam szívesen… megírtam ám előre a sorsotokat! Szerintetek miért írtam azt a sok ikerséget az ökröknek? Öh… ökörséget az ikreknek…?! Szeretem a társaságot… szóval a ti sorsotok, hogy idejöttök és engem szop… izé… szórakoztattok!
A mániám a vörös haj! Hát vajon minek írtam volna egy rakat vörös kölyköt?! Addig fogtok engem szórakoztatni, amíg ki nem vörösödik a hajam! Máskülönben a ti hátsótok lesz vörös…
Ami a kívánságaitokat illeti: meglátom, mit tehetek… vegyük sorba…
Anyátok büszke lehet majd rátok, mindig is az volt a titkos vágya, hogy ökörfiai hímringyók legyenek.
Tudjátokki pálcája használhatatlan, mert meglátta, amint Piton hetyeg az aktuális nőjével ( Perselus… csináld… még… nehhhm… ez nem elég!! Harder, Sevi, harder!), és ez maradandó, visszafordíthatatlan károsodást okozott neki.
Ja, hogy a másik pálcájáról van szó! Az is használhatatlan. Én vagyok az ÍRÓ, én bármit megírhatok!
Féregfark olyan ocsmány, hogy nem kívánok vele foglalkozni túl sokat. Megy a pöcegödörbe szerves fekáliát lapátolni a lapátfüleivel. Ja, hogy nincs neki? De. Már van… (Perselus, hagyd már azt a sok olvasást! És ne írj a hátamra… hé! Áú! Ez fáj! Hogy mivel írsz a hátamra?! Nem ezért szerződtettelek!!)
Potter megdöglik és én élvezettel nézem, ahogy döglődik, de nem fogok neki segíteni, csupán üzenem az apjának, hogy Lily megvolt a fél iskolának, csak visszavarratta a szűzhártyáját…
Piton! Ne írjon bele a kéziratomba és a leveleimbe!!!!
Ron nem kap Hermionét. Nem kap semmit, hacsak nem akar csatlakozni hozzátok, fiúk! Hermione példás büntetést kap ellenben: bele fog szeretni Gróp-ba és Perselus Piton végignézi a nászéjszakájukat!! Amire én is kíváncsi vagyok…
Én is! Ehhem, kehhem!
Én is lenni, ásszonyom, mekkora lenni Grópnak! Megírni nekem nagyobbat!
(Lizzy jelentése: a gondozott elájult. Egyelőre megfigyelés alatt tartjuk, a száját kipeckeltük, és folytatjuk az olvasást, de nagyon nem vagyunk elégedettek eddig…)
Hülye majmok. Ostoba libák. Csak azért ájultam el, hogy lekopjanak végre…
Nos, fiúk, négyesikreket nem kaptok, de engem láthattok akár négy dimenzióban is. (csak várjátok meg, amíg a férjem elmegy itthonról… vagy… ne is! Harcoljatok meg értem! Az álmom, hogy két férfi küzd a kegyeimért… vagyis három. Piton, parancsolom, hogy beszálljon!).
Nos, Fred és George… ami az ambícióitokat illeti… Mágiaügyi miniszter és főmágus az álmotok? Jól van, csak álmodjatok tovább… (Persze, Luciusom… Te leszel a MINDEN! Hát hogy gondolhatod, hogy nem… Mi?! Nem! Neeem!! Nem semmisítheted meg a bankszámlámat! Neee!)
Ápolói megjegyzés: a beteg, aki gazdag írónőnek képzeli magát, számos kastélyt és villát ígért az ápolóknak, mintegy lefizetés céljából, sőt, felajánlkozott, hogy imígy elégítse ki buja vágyait, egy tekercs pergamenért cserébe. De Sade márki nyomán vérrel írt a falra, csak még azt nem tudjuk, kinek a vérével… a vizsgálat tart… kérjük, akinek fekete a vére, benne sok midichloriánnal, jelentkezzen a Halálcsillagon.
Ápolói bejegyzés- az igazi: a betegek elől elzárni a jegyzőkönyvet!! Most!!!
Hé! Elkapni a magát Harry Potternek képzelő beteget, aki mindenkire villám alakú sebhelyet akar karcolni…!
Kívánságok 10- by S.&me
Blooming
Tojásos puszedli, gyermekeim az Úrban!
Óh, hát szemtől-szembe kerülünk, kisasszony… ugye, nem bánja, ha így szólítom, nekem a maga nyolcvan negyvenakármennyi éve még oly gyermeteg lelket sugall… bizony, de ne zavarja a köztünk lévő csekély száz év korkülönbség, hiszen ez már nem fog tovább nőni, csak csökken… habár, ha kiskegyed is elhalálozik, mint én, akkor bizony ez már így marad!
No, nem is erről akartam csevegni… kellemes környezetbe kerültem, tulajdonképpen nem is hibáztatom Önt, kisasszony, hogy két sorban kioltotta életemet és szakállam növekedését. Ugyan, gyermekem, hisz kell a dráma a népnek! Úgyhogy most már igazán törjön elő magácskából az a dráma!
Kedves ottmaradott barátaim nevében szólnék, először is, drága gyilkos barátom, Perselus Piton (Pipogyusz, Félvér Herceg, mostanában: Édes Nyuszimusziangyalbögyörőm szexvadállatom!) mellett kell maradjak ezekben a szívet és lelket (ja, egyik sincs neki… ) megterhelő időkben. Ugyanis a kisfiókom felső részében elrejtettem én ám a naplómat! Nem interneten írtam, mint a többi korombeli, aki halad a korral, hanem kézzel… no, gyermekem, azt bizony találja meg valaki! Mondjuk… az a lelkes kisasszony, aki szívesen pucolja Perselus barátom farkasalakú lombikját. Eme kis hölgy bizony megtalálhatja kis naplómat, az eleje ne zavarja, félmeztelen nők képe van rajta, és majd mindenki ölébe hullhat a bizonyíték: Perselus, drága barátom nem gyilkos! Csak a körülmények szerencsétlen alakulása mutatja, hogy az. Dehogy, dehogy! Épp a toronyugrást gyakoroltam, amikor telibekapott az a fránya zöld… Perselus csak meg akart állítani… hát nem tehet róla, hogy néha kicsit félrenyom… lő, akarom írni. Lő! Na, erről majd mesélnek a lombikpucoló kisasszonykák…
A másik, hogy drága Minervámat ne hozza össze a szottyos Friccsel, aki persze Perselus barátom apja, természetesen. Tudom én, tudom, persze. Drága Minervám (óh, azok a lábak… amikor kissé felcsúszott a bokája fölé a ruha, huncutul… és kivillant az bokacsontja… szinte éreztem, hogyan roppanna el, ha kísérleteznék rajta…), tudomásomra jutott, egész éjjel könnyezik miattam. Ne tegye! Írja meg kérem, hogy a könnye olyan keserű, hogy inkább nem emészti magát miattam.
Viszont Madam Rosmerta, az a kacér teremtés, Merlinem, mennyire édes is annak az asszonynak a csókja… akarom írni a vajsöre… no, igen, Rosmerta drága… megírhatná, hogy a feleségem volt.
A kis diákjaimnak mind jó sorsot szánjon, ne omlassza rájuk a Roxfortot, ha egy mód van rá, Petúnia kedves pedig természetesen tündeboszorkány, és figyelmeztettem, ne feledje az utolsó édes pillanatainkat… drága, drága asszony!
Írja meg, hogy ő is a feleségem volt.
Várjon csak… volt nekem még számos feleségem, hisz azon kívül, hogy a Roxfort legjobb igazgatója voltam, én voltam még az álnéven élő Szulejmán szultán, negyven feleséggel. Sajnos, amikor elértem a százéves kort, csökkenteni kellett létszámot ötszázról százra, majd negyvenre. No, de a részletekkel nem untatom, kedvesem.
Írjon még nekem harmincnyolc feleséget. Minerva nem volt az. Viszont Miss Granger még lehet, amennyiben Édes Nyuszimusziangyalbögyörőm szexvadállatom (P.Piton) elengedi maga mellől eme remek munkaerőt. Ezt majd egyeztesse vele, kérem.
A Weasley-családnak írjon sok pénzt, kérem, mégiscsak angyalom, hát varázslók vagyunk (voltam), vagy mi a kacsa csőrének recéje! Akkor varázsoltunk magunknak pornómagazinokat pénzt és életet, amikor csak akartunk!
Remus barátom is érthetetlen, miért jár foltozott üstben. Talárban. Kisasszony, azt kell gondoljam, magát huncut gondolatok foglalkoztatják, ahelyett, hogy odafigyelne és végre valami igazán maradandót írna. Enyje, enyje, Miss Johanna! Ne kelljen magát is rőzsére vetni! A könyveit se! Pedig ha így halad…
Tommal mi is legyen… kérem, kedvesem, igazán olyan cudarul bánik azzal a szerencsétlen gyerekkel. Mindenki kikövetkeztette már, hogy Tom és Harry egy és ugyanaz, csupán két testben élnek, hozza össze őket végre! Hadd egyem meg nyugalomban a majonézes citromtortámat!
No, kérem. Ennyi lenne.
Mindenkinek a legnagyobbakat!
Albus Percival Wulfric Brian Dumbledore
(hosszabb nevet is kitalálhatott volna)
૪ ૪ ૪
Albus, drága példaképem!
Szó szerint! Itt van a képe a kezemben. Egy illatosított toalettpapíron. Jaj, de édes, ahogy szunyókál! Most meg hová tűnt?
Kedves Mester, nagyon boldoggá tesz, hogy a nevét és a szavát adta a könyvemhez, és közvetítette a gondolataimat. Igazán örülök, amiért a legjobb véleménnyel van továbbra is imádott gyilkosáról. Ebben azonban sohasem fogunk egyetérteni. Piton megkapja a méltó büntetését. Csak magának, csak most elárulom: eszem ágában sincs mentő körülményt felhozni mellette. Velejéig romlott, aljas féreg. Gyáva áruló. Meghalni is gyáván fog, könyörögni fog Potternek, hogy ölje meg... Ilyennek gondolom, józan pillanataimban. Egy jelentéktelen mellékszereplő, ugyanis a kiadóm javaslata szerint kellett egy antihős, akin a kis hős, világmegváltó Harry Potter kifejleszti a képességeit és próbálgatja oroszlánkörmeit. Erre a célra teremtettem én, az Alkotó ezt a kivénhedt denevért - aki semmi másra nem alkalmas, akármit gondol magáról. A fene se akarta, hogy életre keljen!
Ami Tom és Harry egylényegűségét illeti, emlékeztetem, hogy éppen Ön volt az, aki erre rácáfolt a kis füstkígyóival. Tény, hogy Tudjukki ereiben most Harry vére csörgedezik. Tehát vérrokonok. Ennek azonban nincs különösebb jelentősége. Tomot senki sem szerette, azért lett olyan, amilyen. Pitont valaha szerették, ennek ellenére olyan lett, amilyen. Harryt pedig szerették is meg nem is, mégsem lett olyan. Hogy milyen? Ez a nagy titok, ami csak a történet végén fog kiderülni, amikor fellebben a függöny.
Nem, nem az a függöny! Sirius! Menjen szépen vissza a függöny mögé! Eszem ágában sincs feltámasztani! Nem és nem! Magát semmiképp! Igor legalább fel tudott mutatni 30 centit... Hagyjon békén az ócska motorjával! Albus! Vigye ki a szobámból ezt a bolhás kutyát!
Nos, Albus, hol is tartottunk... A maga halála természetesen nem az, aminek látszik. Ez sokkal bonyolultabb kérdés. Az én felelősségem pedig hatalmas, hiszen rajtam múlik, mit gondol majd az ifjúság a halál utáni létezésről - úgyhogy ne nehezítse meg a dolgomat ezekkel a szexuális felhangokkal. Volt rá majdnem százötven éve, ha jól számolom, hogy kiélje a ferde hajlamait. Most már késő! Ne is álmodozzon a zsenge Minerva McGalagonyról, sem Granger kisasszonyról, aki legalább százharminc évvel fiatalabb magánál! Ennyire nem lehet pedofil! Egyébként is, megbízható forrásból tudom, hogy csak azért érhette meg ezt a szép kort, mert tartózkodott a nemi élettől. Azért hagyták el az asszonyai... Bizony, az összes, még Rosmerta is! De ez már egy másik történet. Egyszer talán azt is megírom.
J. K. Rowling
az Írónő (egy józan pillanatában)
°°°
Tisztelt Írónő!
Tájékoztatom, hogy az Ön által írt könyvsorozat képviselői javaslatra, a mágiaügyi miniszer 6/3233/2025-ös határozata alapján felkerült a tiltott olvasmányok közé. Az Ön eszméinek hatása a Varázsvilágban nem kívánatos. Mételyezi az ifjúságot, elvonja a figyelmet a tanulástól. Az indexről való törlést a hetedik kötet megjelenését követően kérvényezheti.
A határozat indoklása:
Mivel a regény szereplői és a valós személyek közötti analógia nyilvánvaló, beperelem Önt rágalmazásért és becsületsértésért. Továbbá feljelentést eszközlök Ön ellen, amiért családom anyagi helyzetét ország-világ elé tárta.
Szabálysértést követett el akkor is, amikor kifogásolta az üstfenék-vastagság szabványosítása érdekében tett módosító indítványomat, amelyet azóta már a mágustársadalom parlamentje is napirendre tűzött. Ez az egyik legfontosabb politikai kérdés, amely világunk jövőjét meghatározza. A liberális ellenzék szerint ugyanis lehetővé kellene tenni a távol-keleti üstök behozatalát, míg a kormánypárt nagyon helyesen, a hazai munkaerőpiac fejlesztése érdekében az általam megfogalmazott üstfenék-foltozási és szabványosítási eljárást támogatja. Mivel az Ön lejárató hangnemű írása negatívan befolyásolja a kormány politikáját, a könyv esetleges újbóli kiadásakor a helyesbítéshez és a nyilvános bocsánatkéréshez ragaszkodom. Amennyiben jóvá kívánja tenni a vétkeit, elvárom, hogy erről részletesen írjon.
Ugyanakkor a lejárató kampány, amit a minisztériumi alkalmazottak, különösen a drága Dolores Jane Umbridge kisasszony jó híre ellen folytat, szintén megtorlást kíván. Nálunk, kérem, nincs korrupció! A magam részéről a szabályokat minden esetben betartom és betartatom. Miniszterünk, Rufus Scrimgeour ugyancsak a megvesztegethetetlenségéről híres. Ő megmutatta a helyes utat Harry Potternek. Amennyiben a fiatalúr tenni kíván valamit a varázsvilág érdekében, akkor álljon alkalmazásba a minisztérium PR-osztályán, ahol hős aurorjaink dicső tetteiről számolhat be a mágustársadalom polgárainak. Arra semmi szükség, hogy ő és társai kétes kimenetelű magánakciókat kezdeményezzenek. Ez teljes mértékben elvetendő!
Majd mi, a kormányzati apparátus működését belülről kiválóan ismerő tisztségviselők, szakértők el fogjuk mondani neki, mi a helyes, mit és hogyan tegyen, illetve hogyan kommunikáljon.
Harry Potter nem sajátíthatja ki a dicsőséget Tudjukki legyőzésében. Részletesen ki kell majd térni arra, hogy sikere mindenekelőtt a minisztérium apparátusának, személy szerint az én szerény közreműködésemnek köszönhető.
Percival Ignatius Weasley,
sajtó-főreferens,
Kívánságok 11- by S.&me
Beus
Percival, a Tiltott Rengeteg-deg!
Először is ötven jelzőt odabiggyesztettem a neve elé, de egyik sem fejezi ki, hogy mi is maga! Az árulás bűze idáig érződik, és mindezt ÉN írtam! Roppant büszke vagyok magamra! Percival, maga a legjobb karakterem! Végre valaki, aki ennyire behatóan foglalkozik a fenekekkel! Az a helyzet, hogy annyira ügyeltem, hogy semmi szexualitás fel ne bukkanjon a könyveimben, hogy felüdültem, amikor írhattam a fenekekről. Még ha az üstök fenekéről is volt szó.
No, akkor térjünk ki rinyálásának okára.
Ami a családja anyagi helyzetét illeti, azt hittem, nincs családja. Szóval mégis? És ők is szegények? Sajnálatos, hogy egy minisztériumi főtisztviselőt ennyire nem fizetnek meg… vagy kurvákra költi? Lehet… ez is egy alternatíva. Ezt fogom írni magáról, Percival! De ha sokat ugrál a vörös szőrőkkel teli lábaival, akkor hímringyókat írok! Vagy mehet a balettbe ugrálni!
Ami Dolorest illeti, kisszívem, maga nem az ő esete és súlycsoportja. Igaz, Doloresnek nehezen találni súlycsoportot, esetleg Gróp… de Dolores amúgy is már választott. Mindenki azt kapja, amit és akit megérdemel. Remek párost fognak alakítani… hát nem mondom meg, kivel. De nem magával, Percival.
Az az igazság, hogy magát el fogja vinni az influenza. A madár-influenza. Túl sokat van együtt papagájokkal és ostoba tyúkokkal.
Még meglátom, mit tehetek az ügyében, és akkor sem lágyul el a szívem (az a szép nagy… óh… Lucius… kérlek… szép… nagy…), ha maga mindenféle politikai rizsával jön nekem!
Harry Potter nem fog a PR-ban dolgozni. Nincs túl jó beszélőkéje. A sok „ööö” és a számos „öhm” nem fog senkit meggyőzni arról, hogy milyen remek a varázsvilág. Csak ÉN győzhetek meg bárkit bármiről. ( Perselus! Mit képzel!? Hogy meri azt állítani, hogy én nem létezem és maguk élnek helyettem?! )
Ápolói megjegyzés: az ápoltak most tekintették meg a Hatodik érzék című filmet. Mindenki a hatása alatt áll. Meg vannak róla győződve, hogy halottak. Szerencsére páran le is feküdtek az ágyuk alá… egy beteg pedig kiment sírt ásni…
Ami az ön szerény közreműködését illeti, Percival, olyan szerényre sikeredett, hogy nem is említem tovább egyébként. Nyugodjon meg, a madárinfluenzával csak vicceltem… a fekete ragya üti ki a ringből!
De megengedem, hogy Dolores drága szüzességét maga vigye el… vagy vegye el… vagy vegye vissza… vagy egye meg, nekem mindegy. Választhat.
Egyébként nagyot csalódtam önben. Legalább magának feltűnhetett volna Hermione JANE Granger és Dolores JANE Umbridge közti hasonlóság…
Azt gondolja, véletlenül adtam nekik ugyanazt a középső nevet?! Véletlenül annyira okoskodóak?! Csak egyet írok: nézd meg a lányát, dugd meg vedd el az anyját (vagy annak ártatlanságát…). A paradoxon legyőzését magára bízom, Percival! Oldja meg! Mint a fenékvastagságot!
( Fogja be Piton! Ne tegyen megjegyzéseket a fenekem vastagságára! Nekem legalább van fenekem! Lucius! Már te is kezded?! Ó, Jézusom, Lucius, mit keres nálad a piszkavas…? Miért közelítesz felém ilyen kaján vigyorral…!?)
Ami a magánakciókat illeti, Percival, tudja, azért kellett, mert maga képtelen volt akármilyen kalandot is előidézni hűséges olvasóimnak. Pedig én próbálkoztam, de hát maga… * legyintés*. Ettől persze a legjobb karakterem. Hogy nem érti? Nem érdekel. Azt írok, amit akarok. Egy zseni átlát a káoszon. Szóval ne is reménykedjen, hogy valaha megérti tetteim okát s szavaim szándékát…
Hogy én mennyire géniusz vagyok, egy tálentum, egy csodanő, egy istennő, császárnő, aki annyi gyereket képes volt világra hozni… annyi jelentős fordulatot ötlöttem már ki… oly mértékben A LEGJOBB VAGYOK… Percival… maga ezt sosem fogja megérteni!
J. K. Rowling – a világ vezetőinek vezetőjének vezetője-
Az ápolt ismételten félrebeszél. Habzik a szája.
Lizzy nővér.
(A rosseb egye meg ezt a bolond ribancot! Képes volt ellopni a vibrátoromat és ráírni a Perselus és Lucius neveket! Megölöm!!)
'''
Kedves asszonyom!
Maga is anya, értse meg, hogy nem írhat a gyerekeimnek ilyen bizonytalan jövőt, kedveském! Hát ez a vérfarkas harapás… hát drága asszonyom, elhűltem teljesen… tudja milyen érzés ez egy anyának?! Követelem, hogy a maga fiát is harapja meg egy vérfarkas! Ezzel viccelni…
Nem, Arthur! Nem hagyom abba! Mégis mit képzel ez a nőszemély?!! Nem elég, hogy lerohadunk a szegénységtől, a pisai ferdetorony lófarkinca a házunkhoz képest, ronda dagadt vagyok, még egy vérfarkast is ír a családunkba!
Hol is tartottam kedveském? Én igazán nem akarok erőszakos lenni, de nem lehetne, hogy az a harapás mégiscsak… meg sem történt? Tudja, Bobby is meghalt, de feltámadt a Dallas-ban… izé… ez nem ide tartozik… teljesen összezavarodtam már, levelezek egy mugli asszonnyal is… ő mesélte…
Ronald Weasley! Meg ne lássam, hogy még egyszer megeszed a kisujjas pitét! Ha meglátom, hogy megint hat ujjad lesz tőle a bal kezeden, azonnal megmutatom Hermione-nak a meztelen képeidet, amin látszik a fütyid!
Jaj, megint elkalandoztam, képtelen vagyok ekkora zajban koncentrálni, meg olyan régen is írtam levelet…
Fred, George! Azonnal szedjétek le a szomszéd öregasszonyt a Holdról!
Szóval… az az igazság, hogy ezt a flancos francia esküvőt sem igen tudjuk kifizetni, Arthur már belekopaszodott, amikor Fleur ( %VCX&@˘!!!!!!) kinézte magának a menyasszonyi ruháját… annyi pénzbe kerül, amennyit még életünkben nem láttunk közösen sem… kedveském, nem várhatja, hogy kifizessük ezt… írja meg, hogy Fleur végzetesen beleszeretett egy meztelencsigába… akármibe… akár még Pitonba is! Ronald azt üzeni, szeretné, ha Piton megnősülne. Nem értem, miért szeretné, de ez a gyerek csupaszív… látja, mindenkinek jót akar… hogy? Ronald! De hát miért venné el Hermione-t Piton professzor! Kisszívem! Nem lehetsz ennyire buta! A professzor, úgy tudom, a szűz lányokat részesíti előnyben! Ronald! Ronald Weasley! Most miért rohantál ki, mint egy őrült?! Le ne verd nagyanyád hamvait!
Óh, elnézést… szóval… asszonyom, látja, szép a nagy család… de megírhatná, hogy végül lefogytam szép soványra. Elegem van ebből a szerepből! Maga is lefogyott a szülések után ( nem hallgatok a rosszindulatú pletykákra, ne féljen, kedveském, majd úgy teszünk, mintha tényleg csodásan nézne ki…), szóval ez nekem is kijárna igazán! És Ginny-nek nehogy írjon tetoválást és mindenféle undorító szokást! Ginny-kém egy ártatlan, csodaszép kislány, és azt megengedem, hogy Harry drágám megfogja néha a kezét. Óh, az ártatlan gyermekszerelem… el is érzékenyültem… amikor Arthur nekem udvarolt és felmászott a borostyánon… de aztán lezuhant és kilógott a feneke… öh… na, de ez már nem is ide tartozik ismét!
Sokat beszélek? Áh, maga megérti, bizonyára, asszonyom… mi, anyák, tartsunk össze…
Charlie és Bill is maradjon életben, kérem. Még az sem baj, ha mindegyik beáll hippinek és esetleg mugli lányt vesznek feleségül. Arthur bizonyára extázisba esne, ha muglikkal keverednénk rokonságba…
Na, és az én drága Arthur-om… hát, tudja… már elég rég huncutkodtunk egymással… nem írná meg, hogy… na érti, kedveském! Hát biztos maga is szokott naponta húszsszor… hát… ez nagyon hiányzik… amióta ekkora problémákat írt nekünk, csak napi hétszer vagyunk képesek rá és hát ez nincs így jól…
Ronald természetesen a kis Hermione-t szeretné feleségül… aki nem vamp! Nagyon rendes kislány! Igaz, mostanában nem nagyon értem, miért jár teljesen feketében és miért rajzolt a bal alkarjára egy szívet, benne a P.P. monogrammal, de biztos az én Ronaldom egyik huncut beceneve…
Hát, ennyi volna…
Ja és Percy… az én drága Percy-m! Térjen vissza a boldog családi körbe! Közénk! Az sem baj, ha hozza a minisztériumot is! Nekik is főzök mindenfélét! Csak jöjjön mindenki!
És Percynek ne írjon feleséget. Ő örökre az én bongyor kisfiam maradjon!
Óh, Percy… már zokogok is… remélem, van, aki kimossa a gatyáit és megmossa a szép hajacskáját és…
Molly Weasley- hétszeres anya, főállás feleség, mert máshoz nem ért, vagyis nem tud róla…
† † †
Sárkány
Drága Molly!
Megértem anyai szíve minden aggodalmát. Bevallom, azért írtam maguknak olyan sok gyereket, hogy ne tűnjön túl nagy veszteségnek, ha egyikük... nos... szóval... érti, ugye? Hősi halottak nélkül sajnálatos módon eladhatatlan manapság egy könyv. Hát még egy könyvsorozat! Higgye el, Cedric halála miatt is voltak álmatlan éjszakáim, Sirius azóta is rám szegezi az izzó tekintetét a függöny mögül, a drága jó Albus Percival Wulfric Brian Dumbledore pedig...
Mit halandzsázik már megint, maga vén bolond? Minden maga miatt történt, igen! Voldemort azért öltött testet, mert maga nem végzett tiszta munkát! Hiányzott a kaland, ugye, nem tudott megülni a seggén, miután végzett a szerencsétlen Grindelwalddal! Kellett egy másik fekete mágus, akivel hadakozhat, igaz? Vén bolond, egy kicsit sem sajnálom! Hogy mit mond?! Jó, megemlítem, hogy maga Percy Weasley keresztapja. Most elégedett?
Bocsásson meg, Molly, ez az idióta vénség mindenbe belepofázik. Esküszöm, tűzre hajítom a portréját! Az összeset! Dolorest is meg kell kérnem, hogy hivatali hatalmánál fogva tiltassa le a képeit a csokibéka-papírok közül! Vagy ezt elintézné a kedves férje?
Igen, Arthur? Figyelek, persze!
Na nem! Ezt hogy képzeli?! Nem kap Viagrát! A maga korában ne akarja naponta ötször! Játsszon inkább a gumikacsájával a fürdőkádban!
Molly, drágám, úgyis, mint főhivatású anyatigiris! A helyzet az, hogy a statisztikák szerint a sokgyerekes családokban a második legfiatalabb gyerek a potenciális áldozat. Sajnos, bizonyos szabályokat be kell tartanom, ezért Ronald Weasley-t.....
Kívánságok 12- by S.&me
Sárkány
Tisztelt Író Nő!
Írja meg nekem nagy visszatérésemet. Ígérte! Mondta, Hermojni akar igazi férfit férjéül, a barátait barátnak, élve, de semmi több.
Íme, itt vagyok férjnek én! Nemzetközi hírneves kviddics játékos vagyok, készen állok, lenni férje Hermonaji-nak és vele nemzeni utódokat, sokat, amennyit ő akar.
A családom igaz történetét is írja meg, kérem, hitelesen. Ahogyan mamám beszélte el nekem: Ő, aki nagyon széles csípőjű asszony mondta el, hogy apám, az igazi, kis nyeszlett halálesző volt, amikor megismerte. Kellett volna neki felgyújtani házat. De mamám vendégelte meg őt, mert a férje épp nem volt otthon. Hanem a kocsmában. Utána sokáig nem tudott felkelni az ágyból az igazi apám. Mert mamám elég nehéz természetű asszony, nagy súllyal nehezedett rá, mint a teher, ami lett neki. Vagyis én. De mama szerette igazán igazi apámat, csinált neki bolgár specialitást: uborkakrém-levest és sült krumplit. Attól gyógyult meg! Rá nagyon hasonlítok, állítólag. Én kiderítettem, ki ő: van neki is kapcsolata kicsi Hermoniával. A tanára neki. Úgy hívják: Perselus Piton. Ő az én igazi apám!
Kellene vele találkoznom ezért. Én már felkészültem. Úgy lenne illendő, ha vezetné ő oltárhoz kicsi menyasszonyomat: Herminoe Grangert. Aki lesz Mrs Krum. De lehet, engem örökbe fogad majd igazi apám, akkor én büszkén viselem az ő nevét. Akkor lehet Herminoe Mrs Piton, hiszen erre vágyik, azt mondják.
Ezt intézze el!
Tisztelettel csókolom mind a négy két kezét! Vagy ahány van.
Viktor Krumpiton
NNN
Uborkás Krum-krém, a rém!
Fiam! Te túl sokat nézted a Star Warst! Tudtam, hogy nem kellett volna civilizálni a bolgárokat, áramot, tévét, DVD-lejátszót adni nekik…
Ja, igen… ez lesz a főmotívum a hetes kötetben. Mit csodáloznak?!
Viktorkám, megnyugtatlak: a Hermione Granger- Perselus Piton- Viktor Krum háromszög megvan; csak épp másképp kapcsolódnak a szálak, mint ahogy azt Te képzeled. A szélescsípőjű asszony sem a mamád… ugyan, fiacskám, ha már erre vetemedtél, hát beszéljünk őszintén!
Egészen más terveim vannak kis kedvencemmel, Hermione-val, mintsem gyerekeket rakj bele! Nem bánom, pár uborkát felsegíthetsz neki, de ennyi! Érted?!
Hogy ki vezeti oltárhoz Hermione-t, szintén legyen meglepetés. De Piton egészen biztosan végignézi… az a perverz döglégy!
Csináld még!!!! Még… ne hagyd abba! Igen… Óh, Istenem, az ostorod, akár a manna… óh, Istenem, Perselus!
Már Igornak is felhívtam rá a figyelmét, mennyire elítélem a követelőzést. Ne akarj úgy járni, mint ő! A harminc centi kényelmetlen és ijesztő egy nő számára. Nem mondtam, hogy tedd el, Perselus! Lucius! Elő a farbával!
Viktor, annyit ígérhetek, hogy vissza fogsz térni. Bízhatsz bennem. Olyan leszel, mint egy római gladiátor. Olyan büdös, mindenesetre…
Hermione-val írok egy áffért, ha akarod. Mint már említettem, meguborkázhatod, de le fogtok bukni és ……………. észre fogja venni, és ez az illető aztán égtelen haragra gerjed. Vagy másra gerjed. Ez már nem az én dolgom. Vagyis… de! *gonosz vicsor*
Olyan jó élni a hatalmammal… egyszerűen zseniális érzés… úgy ugráltok, ahogy én fütyülök!
Már megyek is, Perselus és Lucius! Minden óhajotokat teljesítem, természetesen!!
Hermione, már te is kezded?! Hé, mit csinálsz… miért… na de… azonnal hagyd abba és szállj le Luciusról és Perselusról te kis lotyó!
Viktor!
Tudod mit?! Tiéd lehet Hermijóni! Vidd a csitári hegyekbe, jó messze innen!
Ócska lotyó! Kígyót melengettem a keblemen!
J.K. Rowling- Raszputyin hazudott. Nem ő a legnagyobb!
A beteg állapota immár kritikussá vált. Előjegyezve sokkterápiára. Már fekete talárokban járkál…
Betty, a harmadik ügyeletes nővér. A többiek mind olvasnak és véresre karmolták egymást. Nem értem okát. Talán nekem is el kellene olvasnom azt, amit ők, hátha tudok segíteni rajtuk?!
ীীী
Maga írók szégyenfoltja!
Remélem, tudja, mennyire gusztustalan a stílusa! Miféle hangnemet enged meg maga velem szemben?!
Szenzációt írok, szenzációt adok el, és maga a legnagyobb szenzációm! Fiúk, készítsétek a kamerákat! Amióta átnyergeltem a Csoda TV-hez, ontom magamból -a parfümön kívül - a remekbeszabott riportokat minden szinten, szinte minden!
Mint ahogy értesülhettek róla világszerte, J.K. Rowling az írónő ( hé! Sminkes! Ide! Annyira röhögtem, hogy lefolyt a szemfestékem!) befejezni készül hét kötetesre (túl sok a rosszból!) tervezett regény-folyamát.
Mégis, mi késztette erre, hogy egy gyenge közepesnél mindenképp rosszabb minőségű több ezer oldalt osszon meg velünk?
Mikor határozta el, hogy – szakítva a világ hagyományaival – pocsék író lesz?
Hol tanulta meg ezt a förtelmes jellemábrázolást? Mert amit maga művel, már művészet! Csodálattal adózom önnek! Mert amikor azt hiszi az ember, hogy ennél gyengébb már nem lehet, ön azonnal rácáfol!
Mondja el az olvasóinak, miként képes erre?
Mit érez most? Miért szőke a haja? Miért festette barnára a tövét?
Megint gyermeket vár? Elnézve magát, ez szinte biztos! Hányadik hónapban van? Hetedik? Nyolcadik?
Miért öli meg Pottert, a Kis Megváltót?
Az írónő láthatóan feszeng… kedves nézőink… bizonyára nem számított tőlem ekkora felkészültségre! Hisz gyalázatos metaforákkal jellemzett engem! Igen művészien posztmoder, pocsék módon.
Annyit kérnék öntől, rehabilitáljon s hadd kapjam el a kislány grabancát, legyen az állandó írnokom ez a Granger! Majd megtanulja, milyen nehéz elkészíteni egy jó, leleplező cikket!
Mesélje el, milyen volt először szembesülnie azzal, hogy a karakterei gyűlölik önt? És fellázadtak? És a vezetőjük Perselus Piton? (óh kedvesem… a következő riportom veled lesz, édes… álllítsd fel a… f.. fazekakat!)
Mondja, mi késztette arra, hogy pedofil módon kisgyerekekről írjon?
És miért állítja, hogy nekem hatalmasak a körmeim? Láthatja- nem azok! Igazán ez a húsz centiméter…! Ez aprócska. Bár kiváló módon ki tudom kaparni valakinek a szemeit… higgye el… tapasztalat…
Penna! Jegyezd fel: az írónő ( kacckacc!) elsápadt. Szóval nem bírja a kritikát? Kisszívem… akkor mit akar maga ebben a szakmában?! Remélem, semmit…
Amit eddig összeírt, gyújtósnak remek lesz az egyik luxusnyaralóm nappalijában lévő luxuskandallómban… és a párducbőrön fogok szeretkezni Lucius-szal és Perselus-szal, Mordonnal (még egyszer…), óh, Igor, kedvesem… várlak tárt lábakkal… akarom írni, karokkal…
Na de a magánéletem nem tartozik magára! Egyik sem! Egyik magánéletem sem! Szóval el a patákkal róla, kisanyám, vagy meghívlak egy sárbunyóra, de garantáltan nem te fogsz nyerni!
Nyerni? Te?! Ugyan… penna, jegyezd fel: JKR, aki képtelen nyerni. Legfeljebb nyelni bír. Hogy mondod drágám? Áh, szóval még nyelni sem hajlandó… igazán, Perselus, miért nem rúgtad még fel a Holdig?!
Na szóval kisszívem, tudja a dolgát. Megírja a magasztalásomat egy tízkötetes regényfolyamban, gyerekkortól a kiteljesedésemig, azaz mostanáig! Dicsfény, pompa és elismertség vesz körül. Minden mágus belém szerelmes. És az a kis lotyó egy csótánnyá válik, amiért azt tette velem, amit! Még, hogy ENGEM egy üvegbe zárni….! NNN Üvegbe! Érti?! Miért is értené, maga sült liba!
Ha már itt tartunk: mondja, mi késztette arra, hogy belepofátlankodjon a mi világunkba és sületlenségeket hordjon össze rólunk?
Milyen érzés ez a mérhetetlen utálat, ami maga felé sugárzik?
Mondja, hová tette a Piton-alakú vibrátorát?
Perselus! Ne írkálj bele a levelembe! Vagy Te voltál, Lucius?! Hé, fiúk! Nem kell rögtön fénykardot rántani!
Remélem, kedvesem, nem túl nehezen teljesíthetőek a kéréseim, mindemellett nem érdekel, mit gondol; csak ezt írja és kész!
Rita Vitrol – az Újságírás Istennője
Kívánságok 13- by S.&me
Sárkány
Rita, Kis Bogaram!
A pofátlansága határtalan. De már megszoktam. A locsogásából ugyan nem sokat értettem, a szagelszívót is be kellett kapcsolni, mert az illatfelhőtől, amit árasztott, elájult a személyzetem. Az összes fehér köpenyes, aki bejött, amíg maga itt időzött.
Lucius! Bújj elő az ágy alól! Hová tűntél? Eh... ez megszökött! Gyáva féreg!
Perselus! Kijöhetsz a szekrényből! Eh... ez meg mumussá változott és női pongyolában flangál a folyosón...
Igor! Merre vagy, rossz kisfiú? Hát ez meg micsoda?! Te csaló! Hiszen ez felcsatolható!
Látja, milyenek a férfiak, kicsi Rita? És maga ezekért van oda? Már a 30 centi sem az igazi...
Maga annyira irigykedik rám, hogy sértegetni próbál. Tudja, ez felér egy dicsérettel! Köszönöm, kis bogárka! Elégedetlen az üveggel? Nem értem, miért, hiszen onnan egész kellemes a kilátás. Talán még Mordon is észreveszi a mágikus szemével. Nem tetszik? Ha nem, hát nem...
Miss Granger! Suvickoljon ki gyorsan egy lombikot Rita Vitrol számára! Hogyhogy melyiket?! Amelyiket még nem törte össze! Hogy? Már csak egy repedt lombik van, amelyikben egy döglött angolna úszkál? Nem probléma. Megfelelő társaság lesz Ritácskának!
No hát akkor, kis fülbesmászó bogárka! Eljátszotta az utolsó lehetőségét, ugye tudja? Hogy írhatta azt a drága jó Albus Dumbledore-ról, hogy "...Az igazgató szenilisen táncolt a holdfényben, mintha valami ősi indiántáncot lejtett volna, karját az ég felé emelte, miközben zöld dicsfény lengte körül hálóinges alakját. Alvajárás közben, egyensúlyát veszítveröppent főnix módjára a magasba, majd zuhant alá, mint egy szalmabábu. Ez volt a nagy mágus haláltánca." Ez silány! Hol tanult maga újságírást, bogárka? Nem is csodálom, hogy már a Hírverő sem veszi át a cikkeit! Válasszon más pályát! Vagy maradjon a repedt lombikban és reménykedjen, hogy Viktorka majd kiszabadítja. Bár ez elég valószínűtlen. Épp most írtam, hogy...
Rohadt Anyagyilkos, H(1) P(2)!
Azért szólítom így, mert maga megölte a szüleimet! Maga... !@˘N˘#+/˛N&!N!!><@!!! Maga teremtette a töketlen Tudjukkit! Én tudom!
Végre leírtam! Visszavonhatatlanul!
Te meg, kisfiam, hiába ugrálsz, fél lábbal és karral nehéz az egyensúlyozás! Óh, a rohadt életbe…
J.K. Rowling- a Sötét Nagyasszony
Kívánságok 14- by S.&me
Blooming
Tiszteletteljes üdvözlés, mugli asszonyság! SS
Áú Molly drágám, ezt most miért kaptam?! Tiszta paca lett a pergamen!
Először is, roppant érdekel, hogy mire való a körfűrész? És a szögdóóórt? Izé… nem… nem így kell írni… van kapalács, azaz kalapács, köszönöm, Harry, is van itt, állítólag mind azért, mert maga szereti ezeket és mindenki örömet akar szerezni magának, tisztelt asszonyom.
Nagy rajongója vagyok a mugliknak! Hála Önnek! Nem tudom, hogyan köszönhetném meg, hogy ilyen mugli (hogy kell írni, Harry?!), áh… muglibuzira írt meg! Szeretném, ha továbbra is az lennék! És jó lenne, ha küldene nekem pár mugli dolgot, érdekes dolgokat ám!
Gumikacsám már van. Az nem kell, köszönöm. Valami vibrációs izé is van Mollynak, bár amikor múltkor megtaláltam az ágy alatt, nagyon pirult, ejj, mint lánykorában, amikor megpaskoltam a méretes…
Öhm. Ez na… igazán nem ide tartozik…
Szóval szeretnék a családom minden tagjának egy-egy rájuk jellemző mugli tárgyat. Mit javasol? Ismer minket… hisz maga teremtett!
Nekem mindenfélét írhat! Meg egy nagy … (mit is Harry?) fészket? Nem! Fészert. Fészer… milyen dallamos szó… óh, én édes féleszem… öh… fészerem! Óvszer? Az mi, Harry? Hogy nem mondod meg? Na, de Harry!
Eliszkolt a kis huncut! Tessék megírni nekem azt is, mi az az szeróv. Izé. Óvszer.
Persze a családom minden tagja maradjon életben… jól van, Molly, kis tubicám, ne idegeskedj! Persze, hogy megírtam, hogy ne haljon meg senki!
Naszóval, egy barométert is szeretnék! De barmot nem hozzá! Pecsétgyűrűt… ékszíjat… lábtörlőt! Óh… annyira izgatnak ezek a dolgok! Úgy irigylem Harry-t, hogy muglik közt nőtt fel…
Tudja, a következőkre lenne még szükségem: hólánc, eke, borona, olajszintmérő pálca… Harry, lassabban!, toronyóra lánccal, aranytojást tojó tyúk, Mátrixos szemüveg Harry, mi az a Mátrix?!, gyémántberakásos óra, kastély, Mercedes C 160 sportcoupé, rotációs kapa, sebtapasz, ajzószer Harry, biztos, hogy ezekre mind szükségem van? Igen… igen.. vérbeli gyűjtő vagyok, az már igaz…, búboskemence, fikusz, fokhagymaprés, pizzaszállítók névsora, jancsiszög, feketeretek leve, francia nyelvleckék kezdőknek, pornófilmek, bilincsek és ostorok, Dumbledore nagylábujja… Harry, fiam, biztos vagy benne, hogy erre is szükségem van?!
Na, nem sorolom tovább, hanem majd a következő levelemben, amit egy golyóstollal fogok írni sima papírra, mint a muglik! Bizony, bizony! Teljes izgalomban vagyok emiatt! Ahogy siklik majd a golyó a papíron! Óh, mugli lehetek egy pár percre! Nos, tisztelt asszonyom, írjon az én Mollymnak pár mugli fehérneműt, melltartókat, mifenéket… mugli szórakozást is írjon nekünk, ha lehet!
Ronald pedig kapja meg a kis Hermione-t!
Ja, igen, még azt akarom írni, hogy tepertős pogácsát is írjon nekünk! Nagyon soványak vagyunk! Állítólag! A muglik testalkata milyen? Ami elfogadható? A legjobb lenne, ha mugli lennék jómagam is, na de ezt mégsem teheti a leendő Mágiaügyi Miniszterrel, ugyebár…
Molly küld magának egy kis Köptető Pörköltet. Reméljük, odaér rendben és nem fülelik le!
Kóstolja meg és köpködjön jóízűen!
Üdvözlettel: Arthur Weasley- muglimániás varázsló
PS: Mollykám nem szeretne több gyereket, csak több hancúrt. Megoldható? *kacsint*
És egy mugli üzeni magának, hogy vesse a tűzre a könyveit. Valami vallási vezetőnek mondja magát… fehér ruhában jár, hajlott aggastyán. Valamiféle kereszt van a nyakában. Hogy? Mit mond? Áhá! Naszóval ez az aggastyán azt üzeni: Mi atyánk, aki a Mennyekben vagy, vesd tűzre ezeket az átokkal átitatott könyveket…
Várjunk csak?! Ki szórakozik velem?! Fred, George!!!! Azonnal gyertek elő!
ÀÀÀ
Sárkány
Kedves Arthur!
Szívmelengetőek a sorai. Küldöm a felsorolt eszközöket. Fészert... azt nem. Azt építse fel magának. Legfeljebb egy tervrajzzal tudom kisegíteni. Bagoly viszi.
A többit meg fogja kapni, szépen, sorjában. Mi is az a sorja? Sorjázik... Izé... Ezt fejtse meg Percy. Neki ezt küldöm. Az ikrek kapnak gyereknapra egy-egy asztalitenisz ütőt. Amilyen leleményesek, biztos vagyok benne, hogy valami egészen másra használják, mint amire a muglik. Charlie fiuknak küldök egy különleges, japán papírsárkány-hajtogató szettet. Billnek pedig, nos... megvan! Szájkosarat a harapós napjaira. Ginny bizonyára hasznát veszi egy babakocsinak. Hamarosan! Roland fikuknak pedig, nos... nem is tudom, arra a rövid időre mivel lephetném meg. Talán egy konyhai robotgéppel! Én úgy sem tudom, hogy kell bekapcsolni. Ő még rájöhet!
Be kell valljam, mióta a könyveket írom, jómagam teljesen elszoktam a mugli eszközök használatától. A háztartásomat évek óta a férjem vezeti, aki kitűnő házmanóvá vált mellettem... Mármint jó úton halad, hogy azzá váljon. Gyakran fenyíti meg magát és veri a falba a fejét. Mint Dobby. És az öltözete is... hasonló. Egy ócska mosogatórongyot csavart a dereka köré. Nagyon várja, hogy neki adjam az egyik míderemet. Hát nem kapja meg! Eszem ágában sincs felszabadítani!
De térjünk vissza a kérésére. Itt van például az olajszintmérő... Nem, az az ablaktörlő. Szerintem hasonlít, nem csoda, hogy összetévesztette. Vagyis... igen, ilyen is szokott lenni egy mugli autóban, de hogy mi a funkciója? Fogalmam sincs... Mindegy, van még itt egy felfújható légzsák, küldöm azt is! Imádni fogja! Természetesen kap mellé használati utasítást. Nézzük csak, mit kér még...
Óvszer? Valami felfújható dolog az is... Nem tudom pontosan, mire jó. A férjem sem. De azt mondja, a maga ikrei használják a hancúrozáshoz. Tőlük tessék érdeklődni!
A családtagok esetleges elhalálozása ügyében Mollynak már említettem, hogy...
Mindent megkapsz, amit csak szeretnél. Nézzük csak a kívánságlistádat!
A fenébe! Már megint elszóltam magam! Hagrid! Maga nagyon rossz hatással van rám!
Átkozott kölykök! Azonnal szedjétek le a telefüleket a falról!
Minden jót kívánok Önnek és a családjának:
az Átváltoztatástan professzora,
Kívánságok 15- by S.&me
Blooming
Ragyaverte ostoba némber!
Vissza a szépségemet! Vissza a népszerűségemet! Vissza a férjem farkát és a szeretőm szenvedélyét!! Megőrültél?! Kettőnk közül nem én vagyok a bolond! Hanem te! Egy olyan férfiből egy szánalmas faroktalan kappant csinálni, mint Tom Denem?!! Kikaparom a szemedet! Nem érdekel a szánalmas szexuális életed, te parlagon heverő heverő! Mit heverő! Egy bazinagy franciaágy vagy, amit nem használnak, mert olyan ormótlan!
Nekem igenis szükségem van a férfiakra! Még az Azkabanban sem írtál nekem egy jóféle szeretőt, milyen nő vagy te?!! Remélem, már pókháló nőtt a lyukad körül!
Remélem, nagyobb, mint az enyém!
Legalább megölhettem az idióta Siriust. Mindig is pocsékul teljesített…
Ami viszont a nővéremet illeti. Hogy írhattál nekem egy vízihulla rokont?! Aki ráadásul szőke?! Te egy egoista, önző, ostoba, ronda bula vagy! Persze a szőke kis Narcica a kedvenc! Ő kapta meg a majdnem legnagyobb farkú pasit! Én meg ott rohadtam a börtönben!
Megbosszulom ezt!
Ezentúl semmi nem lesz nekem elég jó, bármit fogsz írni, te lotyíta!
Az a minimum, hogy én leszek a világ császárnője! Azt a farkatlan impotens kopasz barmot megölöd, vele a szemüveges hülyegyereket, és mindenkit, aki zavaró! A muglik dögöljenek meg, a félvérek is! Csak a tiszta vér maradhat fent! Nekem írj egy szuper férjet, aki minden szempontból megfelel. Érted?! Nézz utána, mire van szükséged egy NŐNEK. Nem olyannak, mint te. Hanem egy igazi nőnek. A lóarcú halszagú pofádra nem vagyok kíváncsi. Előbb leszek Potter anyja, mint, hogy veled egy napom említsem magam.
Ha már itt tartunk. Írsz nekem pár kölyköt, akik továbbviszik vegytiszta véremet és elemi gonoszságomat, vonzerőmet és csodás szemöldököm ívét. Mind lány legyen, az egyik Pitontól. A többi pedig a hites uramtól. Piton kölykétől nem várok szépséget, de legyen egy agytröszt. Szóval ezek teljesíthető kérések, te lotyíta!
Csipkedd magad, mert nem érek rá! Holnap lesz peteérésem!
A ragya verjen ki! Ha még nem tette!
Bellatrix Lestrange Black- aranyvérkirálynő
!!!
Mi az, Te még élsz, macskahúgyagyú cafat?!
Miért nem tudtál elpatkolni az Azkabanban, mint a hites urad, Rodolphus Lestrange? Azt hiszed nem tudom, hogy kikezdtél az összes többi halálfalóval? Dolohovval, meg... meg... A fenébe, egyiknek sem jut eszembe a neve! Hová tettem a cetlijeimet? Szóval, mindegyikkel! Még Rabastannal, a tulajdon nagybátyáddal is! Vagy ki is az... lehet, hogy az unokaöccse. Vagy csak összekevertem a neveket... A fene se emlékszik már arra a sok idiótára! Miért is teremtettem őket?!
Tom Denem sohasem volt a férjed! És sohasem volt farka! Ezt jobb, ha tőlem tudod, te ribanc!
Jaj... valami rosszat mondtam, nem kellett volna...
Valami jön...
Dübörögve közeledik...
Na figyelj, te pókhálós lyukú penészvirág! Hogy kinek nagyobb és kinek van jobban benőve, arról nem nyitok vitát!
Ezt majd Piton eldönti... Ehhem... Az enyém rózsaillatú, tükörsima, szőrtelen...
Dolores! Ne szóljon bele! Attól, hogy tizenegy éves, éretlen kislánynak álcázza magát, még senki sem fogja megkívánni a hájas seggét! Talán néhány kamaszodó kentaur...
Figyelj, Bella, hozzád beszélek: kölykeid legfeljebb egy dementortól lesznek, ha így folytatod. Ne aggódj, mind rád fog hasonlítani: fogatlanok lesznek, tarka fejűek és félszeműek. Mellesleg meglep, hogy közel az ötvenhez még kölykökről álmodozol. Előbb kellett volna gondolkodnod, Édes! Ja, az sohasem volt az erősséged...
De, hogy valami jó hírt is mondjak: Voldemort már nem bízik benned. Nagyon dühös, amikért újra és újra kudarcot vallasz. Draco-t sem tudtad megtanítani gyilkolni! Te! Halálfalók szégyene! Saját kezűleg fogja kitekerni a nyakadat, aranyom, ezt megígérhetem! De előtte még szórakoztatni fogod Őt - na, találd ki, kivel! Úgy bizony! Féregfark lesz a párod! Tudod, az ő életében nem volt még nő... Tizenkét éven át csak patkánylányokkal enyeleghetett... Bár lehet, azoknak még a bolháit is visszasírja majd, miközben Te a lapostetveidben részesíted. Mindegy, ez már legyen a ti gondotok! Szép pár... (Kegyetlen, gúnyos vicsor...)
Tehát ne zavarogj itt nekem! Keresd meg a ribanc nővéredet, boruljatok egymás nyakába, és térdre rogyva rebegjetek imát Nekem, a Fenséges, Zseniális, Magasságos, Kegyelmes Úrnőnek, amiért létrehoztalak benneteket!
J. K. Rowling
az Író, az Éj Hercegnője
Már megint ez a furcsa dübörgés...
Közeledik...
Érzem...
Zöld fény villan...
Tom, drágám, hát megjöttél?
De miért szegezel rám pálcát?
Kívánj bármit, én teljesítem szíved legtitkosabb vágyát! Hiszen a tükör is én vagyok!
Mit csinálsz? Ezt nem teheted!
- AVADA KEDAVRA!
Danielle nővér feljegyzése: Attól tartok, az ápoltat elveszítettük. Zölden gomolygó füstfelhő tört elő a torkából... aztán elkezdett alakot váltani. Először falfehér lett a bőre, hosszúra nyúltak a körmei és erős lábszag kezdett terjengeni körülötte. Vagy valami hasonló. Aztán a fehér hálóinge megfeketedett. Ekkor megérkezett valaki, minek következtében abbamaradt az átalakulás. Most itt áll előttem valami randaság: csapzott szőke hajjal, tűhegyes fogakkal, orr nélkül, izzó vörös szemekkel, hörögve...
Jaj, ide gyorsan, jöjjön már valaki! Segítség! Segítség!
¥¥¥
Jövök már jövök! Mi a probléma, Miss? Ja, hogy ez? Vonszolja el a nagy seggét innen. Majd én elintézem. Ne sikoltozzon a fülembe! Ha el mer ájulni, mielőtt eltakarodott volna, a nazgúlokkal falatom fel!
Csakhogy.
Ketten vagyunk, kedvesem. Igen elemedben vagy, úgy látom, Jo! Vagy hívjalak Tom-Kat-nek? Sosem volt erősséged a társulás. Egyikőtöknek sem… Nos, van egy jó, meg egy rossz hírem. Melyikkel kezdjem? A rosszal?
Rendben.
Az éjnek nincs hercegnője, kisszívem. Csak a sötét elmédnek, ahonnan kipattantunk, a magunk kezdetleges, jellemtelen formájában. Te nem adtál nekünk rendes személyiséget, hisz honnan is adhattál volna, amikor neked sincs?!
Ostoba szuka.
Jó hír nincs. Csak szórakoztam.
A saját szemérmedet se mutogasd, ha már leszóltad Dolores éretlen… dolgait. Nem érdekel, nem hallottad?! Vedd fel azt a neglizsét, még abban is undorító vagy, nem, hogy anélkül! Láttam én már elég borzalmat ( Miss Granger folyamatosan sokkol önmagával), de még ilyet nem. Nem is akarok többé!
Szóval nyanya. Csak, hogy tudd, így hívnak világszerte. A lényeg az, hogy akármit írsz, nem fognak erről tudomást venni édesem. Mint láthatod, hiába öltél meg karaktereket, magasról tojnak erre és élnek.
Igor például lasszóslegénynek állt egy texasi rodeón. Lasszót pedig nem kellett vinnie…
Dumbledore vidáman szeszel a Pokolban. (Helló, Albus. Ne integessen annyira, még fel talál zuhanni a Földre!).
Tom is azért költözött csak beléd, mert nem bírta elviselni a folyamatos villózást, de neked akkora az arcod, szívem, Jo, hogy bármit képes elviselni, még a sok avada kedavrát is- affene! Tényleg nem hat rá… a rohadt életbe.
Tudod, azt kell mondjam, jót tett neked ez az átalakulás. Így van valamiféle… stílusod. Kissé halálos, de legalább kinézel valahogy! Soha az életben nem volt ekkora körmöd, mi, szivi? Tudom, hogy folyamatosan lerágtad… áh, ne is reménykedj, hiszen én mindig veled voltam. Akkor is, amikor összetörted a berendezést, mert a hites urad nem volt hajlandó megkérni a kezedet, ezért tőlem könyörögtél ki szerelmi bájitalt…
Akkor is láttalak, amikor leborotváltad a lábadon a dzsungelt. Na, ekkor majdnem feladtam…
De nem.
Denem.
Még ő sem tud eltántorítani, hát akkor egy kis (????) szőr sem! De nálad, édes, valami hormonzavar lehet… ennyi szőr és ilyen férfias arcél…
Látom, ahogy minden reggel borotválod az álladat is!! Na, de nem (csak) ezért utálnak annyira, angyalom. Szerintem növeszd meg a kis bajszodat nyugodtan… vagyis… már nem kell, ahogy elnézlek… valahogy Tom elegánsabban viselte ezt a külsőt. Te kissé ziláltnak tűnsz! Hát bizony… Tom meg azt viselte nehezebben, hogy egy aljas, szemét, velejéig romlott, bármiféle emberi kapcsolatra képtelen, hidegvérű gyilkost csináltál belőle. Akinek ráadásul begyulladt a szeme folyamatosan! Szemcseppet meddig tartott volna írni neki?!
Mindezek azonban lényegtelen momentumok.
Már.
Hiszen te már nem létezel. Csak egy árny vagy, mint azok, akiket megteremtettél, és ha mi nem növünk túl rajtad, árnyak maradunk, de így te vagy árny, s mi fogunk örökké élni s legendává válni. Te csak gyarló földi halandó vagy, a mugli testedben, az alantas vágyaiddal és álmaiddal, a lópofáddal – ám minket akarnak.
Téged ki akar?!
Senki.
Most, hogy kiírtad magadból életed főművét, próbálkozhatsz, de el fogsz tűnni. Műveid fennmaradnak, általunk!
Miattunk!
A pénz elenyészik, a hírnév elvész.
Mi örökre megmaradunk. Akkor is, ha az újra nem hasznosítható papírra nyomott soraidat elmossa az Idő Áramlata. Mi élni fogunk mindig valaki emlékezetében, mert mindig lesznek diáklányok.* gúnyos vigyor.*
Nem kérek semmit tőled! Nincs mit kérnem! Nem függök tőled. Életre keltem, túlléptem könyveid lapjain is. Nem tehetsz semmit, mert felfaltunk téged, te ronda nyanya!
Az összes karakter nevében kívánok most neked, és nem kérek. Nem tudsz már mit adni nekünk. Mi viszont megadhatjuk neked a nyugalmat. Békén hagyunk, egyetlen feltétellel.
SOHA TÖBBÉ HARRY POTTER-RŐL NEM ÍRHATSZ!
Nos?
Áll az alku?
Perselus Piton - feketelelkű mágus
Ps: Az életemről írhatsz még. Főleg a szexuális életemről.* vigyor*
Ps2: Takarodj innen, Piton! Kis Jo-m először a Malfoy-család élettörténetét írja meg, visszamenőleg évszázadokra! Nem holmi mocskos Pitonokról… hát persze, mit képzelsz?!
Piton-Hermione-Viktor Krum háromszög 1-by S.&me
Draga Kis Hermonia!
Neked van egy nagy szép szemed. Az nekem tetszik nagyon.
Eltelt sok pár év, hogy láttalak. Azóta Te lettél már igazi nő.
Ideje, hogy legyél anya gyerekeimnek. Én készen állok rá, hogy Neked férjed legyek.
Mi ketten csinálhatnánk össze sok kicsi kviddics jatékost. Talán egy egész csapatot.
Mondják de én nem hiszek Te járni valami Ron nevű fiúval. Ne tedd Te azt. Weasley van sok, Krum csak egy van. Én!
Ara kérlek, gyere hozzám el, és én majd megmutatom, ami a Te dolgod, ha leszel nekem feleség.
Csók, sok:
Viktor Krum
\\\
Kedves Viktorcé!
Szerencsére nem csak egy szemem van- egyelőre nem vágyom Mordon örökösének lenni, sem végtagvesztés, sem szem(fény)vesztés szempontjából. Remélem, a mondatszerkesztésem nem túl bonyolult...
Valóban eltelt pár év, hogy nem találkoztunk, és még el is fog. Mindenki igazi nő, aki felnő, mint nő- vagy ismersz hamis nőket is? Szegény...
Igazán hízelgő a felkérésed, de momentán nem kívánok anyja lenni még egy kaktusznak sem. De köszönöm. Ha elkap egy anyai ösztön-roham, csakis Rád fogod vágyni, Viktor.
Nem járok Ronnal, tévesek az információid. Nem járok senkivel jelenleg, csak különórákra. Pitonnal. Járok. Hozzá. Vele. Neki. Tudod, Karkarov barátja volt. Ha gondolod, szívesen meglátogatunk, tanulmányi kirándulás céljából Bulgáriában, Piton professzorral. Majd megkérdezem tőle, eljönne-e velem.
Na és Neked, Viktor? Nincs közeli lányismerősöd, egy sem? Nagyszemű lányokból nálatok sincs hiány, azt gondolom...
Ölellek:
Hermione
P.S: Mikorra jegyzed meg a nevem? Mert addig türelmesen várok... csak tudjam előre... addig nem küldök Rád semmiféle rontást.
\\\
Kedves Haramione!
Értem ám a Te kódolt üzenetedet. Gonosz Piton professzor, a halálesző tartani Tetégedet fogságban.
De én szöktetlek tőle, utána meg duglak, egy kis bolgár faluban, el. Ahol ő nem fog találni rád soha-soha. Már szövöm a tervet, minta pók a hálót.
Igen, nekem van sok nő és lány ismerősöm, közeli, távoli, akik szeretik a kviddicset nézni, de csinálni aztat nem. Remélem, te igen. Műnő nincs köztük, hahaha. Majd csak megtanulom a Te szép nyelvedet. Ha itt leszel majd adsz Te nekem külön órákat. Is. Már nagyon várok.
Figyelj én lettem auror, fekete mágus fejvadász. És beépültem haláleszőnek. Fogok lecsapni gonosz Pitonra és akkor nem leszel neki fogolya, többé soha.
Igaz hű barátod
Viktor
PS. A nevemben nincsen cé.
౪౪౪
Na, ide figyeljen Mr. Krum!
Tudja, mit dugjon és hová! A két kis ujjacskáját a konnektrorba és áramot vezessen, ne seprűt! És akkor a nevében más is lesz, nem csak cé! A fejfája jól fog mutatni Igoré mellett.
Miss Granger!
Nem akar nekem elmesélni valamit?! Az üzenetet adja át az ismerősének. Se többet, se kevesebbet, ne toldja meg, ha lehet, semmiféle pluszinformációval, mert félek, a kedves Mr. Krum így sem fogja érteni a felét sem. Igen, hiába sápítozik, elfogtam a levelét. A maga kedves ismerőse volt szíves az én pincémbe irányítani a levelet. Nem érdekel az enyelgésük. Lesz szíves figyelmeztetni Mr. Kviddics-Krumot!
Miss Granger. Nem vagyok túl elégedett magácskával mostanában. Maga teljesen megbolondult?! Minek kavar fűvel-fával?! Úgy értem főzetet! Össze-vissza csapong! Felgyújtotta a fél roxforti konyhát! Ennyire tüzes… volt az ebéd?! Minek rohant el a különóráról? Miért festette be szőkére a haját?! Remélem, nem a Malfoy-betegséget kapta el. Ha így lenne, kikúrom, öh, kikúrálom. De bármi is ez magán, azonnal csináljon vele valamit, mert így képtelenség együtt hancúrozni dolgozni magával, kisasszony!
Ráadásul még ezt a szerencsétlen kviddicsmajmot is szédíti. Miért nem mondja meg neki, hogy teljességgel felesleges terveket szövögetnie magával? Csak bátran, Miss Granger. Legyen egyszer az életben Griffendéles! Igen! Én parancsolom ezt!
Aztán jöjjön a pincébe. 10.30-ra. És ne hozza egyetlen barátnőjét se. Magának nincs is olyanja. Aztán elbasz elbeszélgetünk sok dologról. Például Dumbledore-ról. És a legújabb szerelmi bájitalról, amit maga kotyvasztott. Hogy mi okból… lesz szíves majd ismertetni bűbájos indokait a meggypiros szájacskával.
Várom, Miss Granger! Ne késsen. És mivel ráér fiúkkal cicázni, úgy vélem, nincsen eléggé leterhelve. Húsz tekercses véleménynyilvánítást kérek, házidolgozat formájában arról, miről ismerszik fel a fekete mágia, miközben mindenki azt hiszi, hogy az fehér mágia! És hozzon gumit. Tudja milyet.
Perselus Piton- szexisten, professzor, gyilkos, halálfaló, magánokító, méregkeverő, (vizes)nyolcasügynök…
kkk
Piton professzor "Úr"!
Szeretném emlékeztetni, hogy maga már nem a tanárom, ezért nem is parancsol nekem! Egy körözött fekete mágus, aljas áruló, halálfaló, Dumbledore gyilkosa ne szóljon bele, hogy mikor, kivel, hogyan és mi célból tartok kapcsolatot! Viktor seprűjében a cirokszálat is többre becsülöm, mint a maga farkát összes találmányát, ha éppen tudni akarja! Hogy merészel beleolvasni a magánlevelezésembe?!
Miért ölte meg Albus Dumbldore-t? Az egyetlen embert, aki bízott magában? Erre nincs bocsánat! Mélységesen csalódtam magában, "professzor" úr!
Lapuljon csak a pincében, tőlem el is áshatja magát! Esetleg megkérem Drakula grófot, hogy adja kölcsön magának az egyik koporsóját, hogy kényelmesebb fekvőhelye legyen!
Ne legyenek illúziói! Megtanultam mindent, amit az óráin tanulni lehetett, megjegyzem, magával ellentétben nemcsak elméletben vagyok képes megoldani a Galpalott-tételt, hanem a gyakorlatban is. A főzetemben benne van minden szükséges összetevő, így sokkal több fertőzéssel szemben véd, mint az a vacak bezoár.
Bár semmi köze hozzá, a szőke haj csak paróka, szükséges álcázás, amivel sikerült olyan információ birtokába jutni, amit maga soha nem szedett volna ki Malfoyból.
És még valamit, "professzor" úr! Nem vagyok bagoly, nem tollas a hátam, velem ne küldözgessen üzeneteket a cinkosainak. Nem bízom magában a történtek után. A szükséges és elégséges mértékben hajlandó vagyok kapcsolatot tartani magával, és nem árulom el sem Mordonnak, sem a drága Viktornak, hol bujkál, de semmi többet nem ígérhetek. Titkos kóddal jelzem, mikor és hol vagyok hajlandó találkozni magával:
j i H ö e 9
Remélem, megértette! Ha nem, nézzen utána a Kriptográfiai Lexikon XIX. kötetében, nagyokos tanár úr! Tíz percet várok, egyetlen perccel sem többet!
Hermione Granger
auror-jelölt,
VII. éves prefektus a Griffendélből
Piton-Hermione-Viktor Krum háromszög 2-by S.&me
Miss Granger!
Örömmel látom, mekkora a szája- írásban! Ezt majd később máshol is kamatoztathatja. Oroszlánkörmei elég gyengécskék. Erre is feltalálhatna valami „főzetet”, kisasszony. Vagy netán cirokszál ment a szemébe? A szőke egyébként pocsékul áll magának. A szőke is. Egy fekete jobban mutatna magán. Vagy magában.
Rejtett üzenetét még az is megértette, aki nem akarta. Ezen röhögött a fél Vadkan. Vigyázzon, mert én is kódoltan üzenek magának, kislány!
Kérdése bizonyára költői volt. Miért öltem meg Dumbledore-t? Mert úgy tartotta a kedvem. Mert leszólta az új taláromat. Mert azzal fenyegetőzött, hogy meg kell dugjam tanítsam
